Stabil a magyar lízingpiac, de óriási szükség van az államilag támogatott konstrukciókra

A hazai lízingpiac 2025 első hónapjaiban látszólag stabil teljesítményt nyújtott, a felszín alatt azonban finom elmozdulások rajzolódnak ki. Miközben az új finanszírozás összege alig változott az előző évhez képest, a szerződésszám csökkent, amely jelzi, hogy sok szereplő még kivár. A Magyar Lízingszövetség főtitkára, Kőszegi László szerint a vállalati ügyfelek továbbra is meghatározóak a piacon, különösen a kis- és középvállalkozások, amelyek számára a támogatott lízingkonstrukciók jelentik a legfontosabb beruházási forrást. Bár a személyautó- és kishaszonjármű-finanszírozás továbbra is húzóágazat, néhány szegmens – például az egyéb gépek és a nagyhaszonjárművek – megtorpant. A lízingcégek mozgásterét emellett a kamatkörnyezet, az állami támogatások és a deviza alapú finanszírozások elérhetősége is alakítja, miközben új finanszírozási célok – például az elektromobilitás – egyre hangsúlyosabban jelennek meg. 

Az autófinanszírozáson belül a flottakezelők által finanszírozott összeg 10,3 százalékkal, 24,9 milliárd forintra nőtt, ugyanakkor a szerződések száma, ami ebben a szegmensben különösen hangsúlyos mutató, 19 százalékkal visszaesett. Összesen 18 559 gépjárműre kötöttek szerződést.

A második legnagyobb kategória idén is a nagyhaszonjárműveké. Bár a forgalomba helyezett járművek száma közel 22 százalékkal, 1 082 darabra csökkent, a lízingpiaci visszaesés mérsékeltebb volt: a finanszírozott összeg 3,6 százalékkal csökkent, 40,6 milliárd forintra, míg a szerződésszám 5,5 százalékkal 1 457 darabra. A kisebb mértékű visszaesés oka, hogy nőtt a lízing penetráció, amely 56 százalékról 62 százalékra emelkedett.

Stratégiai terület a mezőgazdaság

A lízingcégek egyik kiemelt stratégiai területe a mezőgazdasági termelőeszközök finanszírozása, amely a termelőeszköz-kategórián belül a második legnagyobb szegmens. A tavalyi gyenge évkezdéshez képest idén javulás tapasztalható: a finanszírozott összeg 15,8 milliárd forint volt, ami 8,8 százalékos növekedést jelent, míg a szerződések száma 549 darab lett, ez pedig közel 10 százalékos bővülés. „A szektor azonban erősen függ a támogatásoktól, és mivel jelenleg nincs elérhető támogatás mezőgazdasági gépbeszerzésre, sok szereplő kivár” – értékelte a helyzetet Kőszegi László.

Az egyéb gépek finanszírozása jelentősen visszaesett: az új finanszírozási összeg 8,4 milliárd forint volt az első negyedévben, ami közel 20 százalékos csökkenés. A szerződések száma 361 darab, ami volumenben 19 százalékos visszaesésnek felel meg. Hasonlóan a mezőgazdasági gépekhez, itt is megfigyelhető a kivárás, amit a német gazdaság és különösen az autóipar gyengélkedése tovább erősít.

A várakozásokkal szemben az építőipari gépek piacán nőtt a szerződések száma: 12 százalékos emelkedéssel 378 darabot kötöttek. A finanszírozott összeg ugyanakkor csak kismértékben, 2 százalékkal csökkent, 8,5 milliárd forintra.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo