Stabil a magyar lízingpiac, de óriási szükség van az államilag támogatott konstrukciókra

A hazai lízingpiac 2025 első hónapjaiban látszólag stabil teljesítményt nyújtott, a felszín alatt azonban finom elmozdulások rajzolódnak ki. Miközben az új finanszírozás összege alig változott az előző évhez képest, a szerződésszám csökkent, amely jelzi, hogy sok szereplő még kivár. A Magyar Lízingszövetség főtitkára, Kőszegi László szerint a vállalati ügyfelek továbbra is meghatározóak a piacon, különösen a kis- és középvállalkozások, amelyek számára a támogatott lízingkonstrukciók jelentik a legfontosabb beruházási forrást. Bár a személyautó- és kishaszonjármű-finanszírozás továbbra is húzóágazat, néhány szegmens – például az egyéb gépek és a nagyhaszonjárművek – megtorpant. A lízingcégek mozgásterét emellett a kamatkörnyezet, az állami támogatások és a deviza alapú finanszírozások elérhetősége is alakítja, miközben új finanszírozási célok – például az elektromobilitás – egyre hangsúlyosabban jelennek meg. 

2025 első negyedévében a hazai lízingpiac finanszírozott összeg tekintetében nagyjából megismételte a tavalyi év hasonló időszakának teljesítményét, azonban a szerződésszám csökkenése enyhe visszaesést jelez a piaci aktivitásban. A kihelyezések értéke 209,3 milliárd forintot tett ki, amely minimális, 0,3 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos negyedévéhez képest. Ezzel szemben a szerződések száma érezhetőbb, 7,8 százalékos visszaesést mutatott, azaz mindössze 18 559 darabot ért el.

Sokan kivárnak
Sokan kivárnak
Fotó: Depositphotos

A teljes portfólió növekedést mutatott: az állomány értéke 5,9 százalékkal emelkedett, és elérte a 2279 milliárd forintot. Ezzel párhuzamosan viszont az állományi szerződések darabszáma csökkent: a 2024 első negyedévében mért értékhez képest 3 százalékkal alacsonyabban, 311 275 darabon állt.

Az első negyedév adatai alapján a lízingfinanszírozás túlnyomó része, mintegy 90 százaléka – ami 188 milliárd forintot jelent – vállalatokhoz köthető. Az ügyfélösszetételt tekintve a finanszírozott összegek alapján a lízingszolgáltatók partnereinek 75 százaléka kis- és középvállalkozás, 25 százaléka pedig nagyvállalat. A magánszemélyek aránya csupán 9 százalék, míg az állami és egyéb nem lakossági szereplők szinte alig vannak jelen. Kőszegi László ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „a lakossági szerződések a teljes darabszám 20 százalékát teszik ki, és ha csak a retail autófinanszírozást nézzük, ott már 27 százalékos a lakossági részarány.”

A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a finanszírozott összegek 82 százaléka új, míg 18 százaléka használt eszközökhöz kapcsolódott. 

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo