Spórolni kezdtek a magyarok

A harmadik negyedévben érdemben, 3,2 százalékra mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom volumenének éves növekedése a második negyedévi 10,2 százalékhoz képest, jelentősen hozzájárulva a gazdasági növekedés lassulásához, míg gyakorlatilag stagnált az előző negyedévhez képest.

24,4 százalékkal bővült a forgalom a 2020. áprilisi mélyponthoz képest, míg 5 százalékkal haladja meg a járvány előtti szintet, a kiskereskedelmi forgalom összességében a tavalyi őszi hónapokban elérte a járvány kitörése előtti szintet. 2015. év átlagához képest a kiskereskedelmi forgalom 38,1 százalékkal, 2010-hez képest 51,9 százalékkal emelkedett.    

A forgalom növekedését a fokozatos nyitás után támogatta a munkaerőpiac teljes helyreállása (a tavalyi év közepétől a rendszerváltás óta a legmagasabb szintre ugrott a foglalkoztatottak száma, noha a járvány előttihez képest más szerkezetben), valamint a munkaerőhiány és a minimálbérek és bérminimum 20 százalékos emelése miatt továbbra dinamikus a bérnövekedés. A dinamikus bérnövekedés hatását ugyanakkor a meglóduló infláció tompítja. Tavaly 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom, idén azonban az tavalyi év eleji alacsony bázis, a gyermeket nevelők szja visszatérítése, a 13. havi nyugdíj, valamint a rendőri, hivatásos állomány számára kifizetett féléves bónusz hatására (ezekkel összességében mintegy 1200 milliárd forint többletjövedelem került a háztartásokhoz), valamint a közel 20 százalékos minimálbér és bérminimum emelés, illetve egyes ágazatokban (egészségügyi, szociális, bölcsődei, kulturális dolgozók) szintén mintegy 20 százalékos béremelés hatására 6,3 százalék körüli növekedésre számítunk.

A következő hónapokban az egyre magasabb bázis, a növekvő infláció, egyes háztartások esetén a meredeken megugró rezsiköltségek, az előbbiek miatt az év utolsó hónapjaiban várhatóan csökkenő reálbérek, az emelkedő kamatok, valamint egyes átmeneti tényezők megszűnése miatt folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom lassulása. A romló munkaerőpiaci kilátások szintén fékezhetik a kiskereskedelmet. Ezt némileg ellensúlyozhatják az egyes munkáltatók által adott évközbeni béremelések, illetve egyéb, a munkavállalókat támogató juttatások. Folytatódhat a külföldi vásárlókra építő üzletek kilábalása, mivel a külföldi vendégek száma továbbra is fokozatosan élénkül. Mivel a járvány előtt a hazai kiskereskedelmi forgalom közel 7 százalékát a külföldi vásárlók és a bevásárló turizmus adták, a külföldiek visszatérése további lendületet adhat, azonban feltehetően fokozatosan valósulhat meg, mivel a távol-keleti országokból még nem várható a turizmus megjelenése, az orosz vendégek pedig tartósabban hiányozhatnak. A határmenti forgalmat fellendítette a gyenge forint, és egyes élelmiszerek árainak hazai befagyasztása. Az üzletek azonban igen komoly kihívásokkal szembesülhetnek a többszörösére ugró energiaköltségek miatt, miközben a kereslet is gyengülhet, ami egyes ületek megszűnéséhez is vezethet. Bázishatások és az átmenetileg várhatóan csökkenő reálbérek hatására a jövő év elején nagyobb mértékű, de az egész évet tekintve jövőre mérsékelt visszaesés várható a kiskereskedelmi forgalomban. Jövő márciusban bázishatások – részben a háztartásoknak nyújtott transzferek élénkítő hatása, részben a külföldiek átmeneti kedvezményes tankolási lehetősége – miatt éles visszaesésre lehet számítani. A jövő év második felétől a várhatóan visszaeső infláció és ennek következtében az újra emelkedő reálbérek hozhatnak élénkülést.   

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo