Siralmas képet fest a magyar ipar, szerény növekedés lehet idén

A várakozásokat jelentősen alulmúlva 8,3 százalékkal csökkent az ipari termelés márciusban, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 5,8 százalékkal esett vissza. Az első négy hónapban 4,3 százalékkal csökkent az ipari termelés.

A tavalyi harmadik negyedévben a chiphiány miatt az egy évvel korábbi gyenge bázis, valamint az enyhülő chiphiány miatt jelentősen gyorsult az ipari termelés növekedése, azonban az orosz-ukrán háború továbbra is számos kockázatot jelenthet. Az elszálló energiaárak több ágazatot is a termelés visszafogására kényszerített a tavalyi negyedik negyedévtől, ami az idei év elején is folytatódott, azonban az energiaárak tartós csökkenésének köszönhetően több termelő újra üzembe állhat. A külső keresletet ronthatja az infláció élelmiszer-, és energiaárak vezérelte emelkedése a vásárlóerő csökkenésén keresztül, valamint a nagy jegybankok infláció elleni küzdelme miatt emelkedő kamatok. Beárnyékolja a kilátásokat, hogy az európai konjunktúramutatók az ágazatok éles szétválását mutatják, míg a szolgáltatási ágazatok hangulata jelentősen javul, a feldolgozóipari hangulat romlik, amit a német ipari rendelések márciusi és áprilisi meredek visszaesése is tükröz. Ugyanakkor továbbra is élénkítheti az ipart a magas hazai rendelésállomány.

Az energiaválság által okozott várhatóan átmeneti megingásokat követően az idei év közepétől újra fokozatos élénkülésre számítunk az ipari termelésben, amit a belső kereslet fokozatos helyreállása, valamint új – főleg az akkumulátorgyártáshoz és autóiparhoz, valamint élelmiszeriparhoz, vegyiparhoz, védelmi iparhoz kapcsolódó – kapacitások várható üzembe helyezése is támogathat. A hazai gazdaság középtávon jelentősen profitálhat a CATL, az SK Innovation, a Samsung SDI, a BMW és a Mercedes kiemelkedő mértékű beruházásaival, valamint a védelmi ipari kapacitások kiépülésével, mivel a hadiipari kiadások szignifikáns növekedése várható a következő években. Idén igen szerény, 0,5 százalék körüli növekedésre számítanak az ipari termelésben. 2024-től azonban a felfutó új kapacitások hatására jelentősen élénkülhet az ipari termelés – írta Suppan Gergely. 

Véleményvezér

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo