- Az Ön édesapja, Simonyi Károly, a huszadik század második felének kiemelkedő fizikusa volt. Ifjabb Simonyi Károlyként esetleg úgy érezte, hogy bármit tesz, mindig az édesapjához mérik a teljesítményé, és ezért döntött úgy, hogy külföldön próbál szerencsét?

- Ez másokban felmerült, de bennem nem. 18 évesen utaztam ki előbb Dániába, majd innen az Egyesült Államokba. A nagy váltás idején 18 éves voltam, még a gimnáziumot sem fejeztem be, ilyen korban az embernek a névazonosság, illetve az édesapa teljesítménye nem szempont. Sokkal nagyobb problémát jelentett, hogy a számítástechnika abban az időben nálunk nem volt a középpontban. Úgy láttam, hogy ezen a téren a személyes ambícióim, illetve az akkori Magyarország által nyújtott lehetőségek nagyon messze álltak egymástól. A dániai utazás kapóra jött. Tudtam, hogy mennem kell.

- A fizika szóba sem jöhetett az Ön esetében, csak a számítástechnika?

- Távoli lehetőségként szerepelt a terveim között, egy évig Berkeley-ben tanultam is ezt a tudományt, de az informatika sokkal többet adott annál, semmint hogy otthagytam volna a fizikáért.

Teljes interjú a Népszabadság mai számában.