Semmiféle szenzációs évre nem számít a Mol, sőt szerintük marad a bizonytalanság

A Mol-csoport tavaly 1121,8 milliárd forint (3,1 milliárd dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el, amely 2,2 százalékos emelkedés az előző évhez képest. A nehéz külső piaci körülmények ellenére a vállalat működése stabil maradt, az EBITDA meghaladta a 2024-re tervezett 3,0 milliárd dolláros éves iránymutatást – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Az idei évről szólva hangsúlyozta: továbbra is bizonytalan környezetre számítanak, az olajipar átalakulásának erőltetett napirendje komoly versenyképességi problémát jelent Európa számára. Növelni kell a hatékonyságot, kézben tartani a költségeket, értéket teremteni a fő üzletágakban, és olyan új projekteket indítani, amelyek üzletileg ésszerűek és növelik a nyereséget – fogalmazott.

A Mol beszámolója szerint a kutatás és termelés (upstream) üzletág negyedik negyedévi EBITDA-ja 105,3 milliárd forintra (276 millió dollár) csökkent az előző évi 159,2 milliárd forintról (448 millió dollár), a magasabb áraknak és kitermelésnek köszönhetően.

A magyarországi kőolaj kitermelés az utolsó negyedévben éves szinten több mint 30 százalékkal nőtt, míg a teljes szénhidrogén-termelés 2024 negyedik negyedévében elérte a napi átlagos 94,8 ezer hordóegyenértéket. Az üzletág teljes éves EBITDA-ja 402,2 milliárd forintot (1,1 milliárd dollár) tett ki, a 2023-as 365,5 milliárd forint (1 milliárd dollár) után.

A feldolgozás és kereskedelem (downstream) üzletág negyedik negyedévi EBITDA-ja az előző évhez képest felére, 66,5 milliárd forintra (174 millió dollár) csökkent.

A pozsonyi finomítóban a nagyleállás miatt csökkent a kibocsátás tavaly, a finomítói árrésekre pedig továbbra is nyomás nehezedett mind az alapanyag-költségek, mind a gyenge kereslet miatt.

Magyarországon és Horvátországban az üzemanyag-piaci kereslet csökkenése ellenére a teljes üzemanyag termékértékesítés 5 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

Az üzletág éves EBITDA-ja 427,4 milliárd forint (1,2 milliárd dollár) volt az előző évi 490,2 milliárd forint (1,4 milliárd dollár) után.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo