Rengeteg felesleges dologra szórják a pénzt a magyarok

Magyarországon a 40-49 évesek rendelkeznek a legnagyobb arányban nyugdíjmegtakarítással, de az előrelátó és felelős pénzügyi gondolkodás abban is megnyilvánul körükben, hogy hosszú távú befektetési célokat tűznek ki, megtervezik pénzügyeiket és ezt a szemléletet egyre többen adják át a gyermekeiknek – derül ki az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár friss kutatásából, amely az adóvisszatérítéssel kapcsolatos téveszmék mellett azt is vizsgálta, milyen típusú és mértékű felesleges kiadásai vannak a 16-59 éves korosztálynak, amely akár nyugdíjmegtakarításra is fordítható lenne.

Arra a kérdésre, hogy milyen gyakran szokta felülvizsgálni a rendszeres kiadásait (például mobilelőfizetés, kábelTV-csomag, számladíjak, biztosítások), hogy azok kedvezőbbre cserélhetőek-e, 31 százalék válaszolta azt, hogy legalább havonta egyszer ellenőrzi a rendszeres kiadásokat, és csak 16 százalék mondta azt, hogy sosem nézi át az ilyen számlákat és olcsóbb lehetőségeket. Az olcsóbb előfizetésre váltástól az ilyen típusú havi kiadások 1-10 százalék-os csökkenését jósolták legtöbben (59 százalék), míg minden ötödik megkérdezett szerint ennél akár nagyobb spórolást is el lehetne érni akkor, ha rendszeresen előnyösebbre váltanák a különböző előfizetéseket. 

„Már több kutatás, így a miénk is megerősítette, hogy ha lassan is, de biztosan javul a pénzügyi tudatosság a magyarok körében. A nyugdíjmegtakarítási hajlandóságot tekintve szintén érzékelhető javulás, ám a felesleges kiadások gyakoriságát látva lenne még lehetőség ennek bővítésére” – foglalta össze a kutatás tanulságait Hanák Márta, aki hozzáfűzte: „A kutatás arra is rávilágított, hogy sok téves elképzelés kering vagy éppen hiányosak az ismeretek az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések adókedvezményeiről, örökölhetőségéről, annak illetékmentességéről. Van még tennivaló, hogy megtaláljuk azokat az eszközöket, amelyekkel hatékonyan segíthetjük az öngondoskodást. Célunk továbbra is, hogy nyugdíjas korára lehetőleg mindenkinek legyen olyan megtakarítása, amit időben elkezdett, és tudatosabb háztartási kiadástervezéssel, vagyis nem lemondások árán, adókedvezménnyel is növelve gyűjtött össze. Idén is van még idő a megtakarítás elkezdésére, és akár a teljes 150 ezer forintos adóvisszatérítés igénybevételére.”

 

 

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo