Rekordot döntöttek a külföldre folyósított állami segélyek a menekültek és Ukrajna miatt

A 2022-es végleges számadatok szerint a külföldi segélyek 17 százalékkal emelkedtek és elérték a 211 milliárd dollárt – a valaha volt legmagasabb szintet.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A donor országokban a befogadott menekültek és Ukrajna támogatása hajtotta a segélyösszegek növekedését. A hivatalos dokumentumok szerint Magyarország is tagja az OECD Fejlesztéstámogatási Bizottságának (DAC) és

jelentős hangsúlyt fektet a nemzetközi fejlesztési együttműködésre és a nemzetközi közösség kihívásainak leküzdését célzó globális szerepvállalásra.

Ez azért különös, mert a magyar kormány hazai kommunikációjában inkább elutasító mind a menekültek befogadását, mind Ukrajna támogatását illetően. A DAC 1969-ben fogadta el a hivatalos fejlesztési segítségnyújtást (ODA), amit a külföldi segélyek „arany standardjaként” is neveznek. Jelenleg ez a fejlesztési támogatások legfontosabb finanszírozási forrása. A DAC tagországok összesített bruttó nemzeti jövedelmük 0,37 százalékát (kék sáv) fordítják ilyen fejlesztési támogatásokra. A zöld sávok azoknak az országoknak a szolgáltatásait jelölik, amelyek 2022-ben elérték vagy meghaladták az ENSZ által kitűzött 0,7 százalékos ODA/GNI-t, vagyis a bruttó nemzeti jövedelmen (GNI) alapuló tagállami hozzájárulást. Fogalmazhatjuk úgy is, hogy ezek az országok a legelkötelezettebbek az elesettek támogatásában.

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo