Ránk is vonatkozik, megszületett a világ első kötelező érvényű mesterséges intelligenciára vonatkozó jogszabálya

A szakértők szerint nem lesz könnyű megfelelni az új jogszabálynak. A legfontosabb cél az alapvető jogok biztosítása.

Hosszas jogalkotási folyamat lezárásaként a mai napon az Európa Tanács elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló rendelettervezetet, az EU Hivatalos Lapjában való közzétételtől pedig megkezdődik a visszaszámlálás a rendelet alkalmazásáig. A Deloitte szakértői összegyűjtötték, mit is tartalmaz pontosan a rendelet.

Albert Lili ügyvéd
Albert Lili ügyvéd
Fotó: Deloitte

„A rendelet a Hivatalos Lapban való közzététele után húsz nappal lép hatályba, és a hatálybalépése után 24 hónappal teljes mértékben alkalmazandó, bizonyos kivételekkel. Például a tiltott tevékenységekre vonatkozó tilalmak a hatálybalépés időpontja után hat hónappal lesznek alkalmazandóak" - mondta el dr. Albert Lili, a Deloitte Legal MI megfeleléssel foglalkozó ügyvédje.

Első közös uniós szabály a mesterséges intelligenciáról

Az új rendelettel az EU létrehozta a világ első kötelező érvényű mesterséges intelligenciára vonatkozó jogszabályát. Ennek célja az alapvető jogok, a demokrácia, a jogállamiság és a környezeti fenntarthatóság védelme a magas kockázatú MI rendszerekkel szemben, valamint az MI rendszerekbe vetett bizalom felépítése és az innováció fellendítése.

dr. Nagy Dániel Attila, a Deloitte Legal Adatvédelmi és Technológiai Csoportjának vezetője
dr. Nagy Dániel Attila, a Deloitte Legal Adatvédelmi és Technológiai Csoportjának vezetője
Fotó: Deloitte

„Az új EU-s jogi szabályozás globális, az EU határain messze túlnyúló hatását erősíti, hogy nemcsak azokra vonatkoznak a szabályok, akik az EU-ban működnek, hanem akik olyan rendszereket fejlesztenek vagy alkalmaznak bárhol az egész világon, amikkel EU-s polgárok adatait kezelik, vagy aminek az alkalmazása az ő jogaikat érintheti. Ha az EU-s piachoz hozzá szeretne férni egy amerikai, kínai vagy ausztrál MI fejlesztő, ügyelnie kell az AI Rendeletnek való megfelelésre. Ebben a tekintetben nagyon hasonló a szabályozás jellege a GPDR-hoz, amit egyébként az új rendelettel párhuzamosan szintén alkalmazni kell, ha az MI eszközzel EU-s polgárok adatait kezelnénk" – tette hozzá dr. Nagy Dániel Attila, a Deloitte Legal Adatvédelmi és Technológiai Csoportjának vezetője.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo