Rákapcsolt az országos lakóingatlan-piac

Komoly változásokat hozott az augusztus az országos lakáspiacon, a kereslet erősödött és átalakulóban van, ami kezdi felszívni a kínálatot. 

“A budapesti agglomeráció gyengébb szereplése nem meglepetés, ezt már látni lehetett az ingatlan.com lakásárindexének adataiból is” - fogalmazott a szakember.

Miközben a fővárosi agglomerációban gyengébb teljesítmény látható, Budapest belső kerületeiben, az V.-ben, a VI.-ban és a VII.ben az egy évvel korábbinál 33-62 százalékkal volt erősebb a kereslet, 2021 augusztusához képest pedig 45-51 százalékos a növekedés.

Ez pedig a befektetők folyamatos visszatérésének köszönhető. A belső fővárosi kerületek piacára hatással lehetnek a VI. kerületi népszavazás eredményei és a tervezett kormányzati intézkedések is az airbnb-szabályozással kapcsolatban. Balogh László hozzátette:

“Az adatokból egyértelműen látszik, hogy a keresleti térkép átrajzolódott az ingatlanpiacon.”

A kereslet már elkezdte felszívni a lakáspiaci kínálatot

Augusztus végén 145 ezer eladó lakás és ház hirdetéséből válogathattak a vevők, ami havi és éves összevetésben 1, illetve 3 százalékos csökkenésnek felel meg. Az ingatlan.com szakértője szerint ez annak köszönhető, hogy az élénkülő kereslet elkezdte felszívni a kínálatot a lakáspiacról.

Augusztusban 27 ezer lakóingatlan-hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők az ingatlan.com oldalán Az év első nyolc hónapjában összesen 254 ezer friss hirdetés jelent meg országosan, ami stagnálást jelent az előző év azonos időszakához képest.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo