Pofon a briteknek

A várt stagnálás helyett jelentősen csökkent a brit gazdaság teljesítménye augusztusban.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az eddigi becslésekben az szerepelt, hogy 2020-ban 9,3 százalékkal esett vissza a brit gazdaság teljesítménye éves összevetésben.

A lefelé korrigált új becslés az ONS számításai szerint azt is jelenti, hogy a brit GDP volumene az idei harmadik negyedévben 0,2 százalékkal elmaradt a koronavírus-járvány előtti utolsó teljes év, 2019 negyedik negyedévében mért szinttől.

Az eddig érvényben volt becslés azt valószínűsítette, hogy a brit hazai össztermék már 0,6 százalékkal meghaladta a 2019 végére elért értéket.

A brit kormány először 2020 márciusának végén rendelt el országos zárlatot, majd további korlátozások következtek, és ez szabadesésszerű zuhanást okozott a brit gazdaság teljesítményében: a 2020 egészében mért GDP-zuhanás példátlan volt a modern brit gazdaságtörténetben.

A brit hazai össztermék abban az évben a 2013-as szintre zuhant vissza, vagyis a koronavírus-járvány sokkja egyetlen év alatt hétévi növekedést emésztett fel.

(MTI)

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo