Pocsék hangulatban a cégvezetők - ritkán látott rossz eredmény érkezett

A vezérigazgatók minden korábbinál pesszimistábbak a globális gazdaságot illetően: 53 százalékuk a gazdasági növekedés ütemének lassulására számít 2020-ban.

Ez az arány 2019-ben még 29% volt, 2018-ban pedig mindössze 5% – az idei eredmény 2012 óta, amikor ezt a kérdést először feltették, a legpesszimistább. Ugyanakkor a gazdasági növekedés ütemének fokozódását előrevetítő vezérigazgatók aránya a 2019-ben mért 42 százalékról 2020-ban 22 százalékra csökkent.

Ezek a főbb megállapításai a PwC 83 országban, mintegy 1600 vezérigazgató bevonásával készített 23. globális felmérésének, amelynek eredményeit a svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon hozták nyilvánosságra.

A vezérigazgatók globális gazdasági növekedéssel kapcsolatos pesszimizmusa különösen jelentős Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és a Közel-Keleten, ahol a vezérigazgatók 63 százaléka, 59 százaléka, illetve 57 százaléka a következő évre alacsonyabb globális növekedést jósol.

A vártnál gyorsabban romlott a hangulat

„Tekintettel a kereskedelmi feszültségekkel, geopolitikai kérdésekkel és az éghajlatváltozás kezelésére vonatkozó megállapodás hiányával kapcsolatos elhúzódó bizonytalanságra, a gazdasági növekedésbe vetett bizalom csökkenése nem meglepő – a hangulatváltozás mértéke viszont már annál inkább” – mondta Bob Moritz, a PwC globális vezérigazgatója. „Ezek a globális gazdaság előtt álló kihívások nem újkeletűek, azonban a mértékük és az eszkalációjuk sebessége eddig nem tapasztalt, ezért a Davosban összegyűlt vezetők számára a következő a kulcskérdés: hogyan juthatunk közös álláspontra annak érdekében, hogy ezekkel a kihívásokkal megküzdjünk.”

Kép: EU-OSHA

„Derűlátóbban fogalmazva: bár az üzleti vezetők között rekordmértékű a pesszimizmus, még vannak valódi lehetőségek. Egy agilis stratégiával, a változó elvárásokra összpontosítva és az elmúlt tíz év során a nehéz gazdasági környezetben szerzett tapasztalatok révén az üzleti vezetők átvészelhetik a gazdasági visszaesést és sikeresen működhetnek tovább.”

A vezérigazgatók saját bevételnövekedésbe vetett bizalma csökken

A cégvezetők a saját cégük kilátásait illetően sem bizakodók a következő évre vonatkozóan: mindössze 27 százalékuk nyilatkozta azt, hogy „nagyon bizakodó” a következő 12 hónapra nézve – ez a 2009 óta tapasztalt legalacsonyabb szint, és a tavalyi 35 százalékhoz képest is csökkenést mutat.

Bár a bizakodók aránya világszerte általában csökkent, országonként jelentős eltérés tapasztalható. A nagyobb gazdaságok közül Kínában és Indiában a legbizakodóbbak a vezérigazgatók 45%-os, illetve 40%-os arányban, az Egyesült Államokban a cégvezetők 36 százaléka, Kanadában 27 százaléka, az Egyesült Királyságban 26 százaléka, Németországban 20 százaléka, Franciaországban 18 százaléka, Japánban pedig – ahol a vezérigazgatók a legkevésbé optimisták – a cégvezetők csupán 11 százaléka bízik abban, hogy 2020-ban növekednek a bevételeik.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo