Pályázati eredmények - gyógyturizmus

A termál- illetve gyógyfürdők, valamint a termálfürdőkhöz kapcsolódó szálláskapacitás fejlesztésének támogatására kiírt pályázatok eredményéről

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Széchenyi Terv Turizmusfejlesztési Program Egészségturizmus alprogram keretében a termál- és gyógyfürdők (SZT-TU-1), valamint a termálfürdőkhöz kapcsolódó szálláskapacitás fejlesztésére (SZT-TU-2) kiírt pályázatok következő nyerteseit hirdette ki Matolcsy György gazdasági miniszter 2001. szeptember 27-én Keszthelyen. A szakmai bíráló bizottság javaslata alapján a miniszter hét pályázat támogatásáról döntött, összesen több mint 2,6 milliárd forint értékben. A hét pályázó közül hat fürdő fejlesztésre, egy pedig szálloda építésére kapott támogatást. A fővároson kívüli régiókban megvalósuló beruházások összértéke több mint 7 milliárd forint, melyek 244 új munkahelyet hoznak létre.

A pályázatok célja magas színvonalú, piacképes szolgáltatást nyújtó egészségturisztikai központok (termál- és gyógyfürdők, gyógy-barlangok, természetes CO2 terápiás helyek) kialakítása, infrastruktúrájuk és környezetük fejlesztése, valamint az ezen létesítményekhez kapcsolódó szálláshelyek fejlesztésének ösztönzése. A pályázatokon elnyerhető maximális támogatás a fürdők fejlesztése esetében 1 milliárd forint, a fejlesztés teljes összegének maximum 50%-a, míg a szállodaépítés esetében maximum 500 millió forint, legfeljebb a beruházás teljes értékének 15%-a.

Támogatásban részesülő projektek

Polaris Rt. a Nagybajomi Önkormányzat (Somogy megye) és magánbefektetők közös cége. A közös beruházással az önkormányzat pénzügyi nehézségei miatt három éve bezárt fürdőt kívánják újjáépíteni és megnyitni, melynek során külső és belső élménymedence, ülőmedence, gyermekmedence kerül kialakításra. A fürdő a családi üdülés turisztikai kínálatát gazdagítja, ugyanakkor jól kiegészíti majd a környék jelentős vadászturizmusát is. Fontos és pozitív részlet, hogy a fürdőfejlesztés gyakorlatilag magántőkéből valósul meg. A befektető a közeljövőben egy villaparkot is tervez.
A beruházás teljes összege mintegy 309,6 millió forint, melyhez a Gazdasági Minisztérium több mint 153 millió forinttal járul hozzá. A fejlesztéssel 30 új munkahely jön létre.

Sikonda (Baranya megye) fürdője már a ’20-as években is ismert és népszerű gyógyhely volt lítium- és széndioxid-tartalmú gyógyvizének és a kiváló klímának köszönhetően. A Sikonda Kft. a kor igényének megfelelően jelentős fejlesztést tervez, melynek során az új termál-élményfürdőt két fedett és egy szabadtéri élménymedencével és pezsgőmedencével alakítja ki. A saját beruházásban megvalósuló szálláshelyek biztosíthatják a gazdaságos működéshez szükséges fürdő-igénybevételt.
A beruházás 32 fő részére biztosít új munkahelyet, összköltsége több mint 1,1 milliárd forint, melyhez a gazdasági tárca több mint 429 millió forint támogatással járul hozzá.

Győr Önkormányzata nagyszabású fürdőközpont fejlesztésébe kezd. A meglévő idény-, és gyógyfürdő valamint fedett uszoda mellé termál-élményfürdő építését tervezik. Ezzel a projekttel a szezon meghosszabbítását és az amúgy is sokszínű turisztikai kínálat bővítését szeretnék elérni. Emellett több jelentős infrastrukturális beruházás is elkezdődik, melyek a szállodaépítés és fejlesztés szempontjából is kedvezőbbé teszik a környezetet a további befektetések szempontjából a már eddig is jelentős idegenforgalmat bonyolító városban.A fejlesztés teljes összege 2 milliárd forint, melyet a Gazdasági Minisztérium 977 millió forinttal támogat. A beruházással 28 új munkahely jön létre.

Mezőkövesd (BAZ megye) Önkormányzata (Városgazdálkodási Rt.) igen ambíciózus fürdőfejlesztésbe kezd. Első lépésként a nyári szezon kezdete előtt az egyik nagy méretű medencét önerőből felújították. A mostani projekt több elemet tartalmaz: egy komoly méretű élménymedence, egy gyógyvizes ülőmedence és egy pezsgőmedence megépítését; a vendégek beltéri tartózkodását, pihenését egész évben komfortosabbá tevő üvegezett télikert kialakítását, valamint a gyógyászati részleg felújítását-bővítését. (A víz magas kéntartalma kedvező a porcbántalmak kezelésére.)
A fürdő kihasználtsága szempontjából is kedvező hír, hogy egy fürdő melletti telken rövidesen megkezdődik egy 60 szobás szálloda építése. A fejlesztés teljes összege 460 millió forint, melynek felét, 230 millió forintot a gazdasági tárca támogatása biztosítja. A beruházás eredményeként 16 fő számára új munkahely jön létre.

A gyomaendrődi (Békés megye) Liget Fürdő jelenleg egy egész évben működő kis kapacitású gyógyászati részleggel és egy szezonális úszómedencével rendelkezik. A fejlesztési tervek célja a gyógyászat és szolgáltatásainak bővítése, valamint egy egész évben működő fedett uszoda és élményfürdő építése.
E mellett a fürdő bejáratához közel, szép környezetben lévő területen egy 3 csillagos szálloda építését is tervbe vették. A beruházás teljes összege több mint 786 millió forint, melyet a gazdasági tárca több mint 393 millió forinttal támogat. A fejlesztés eredményeként 7 új munkahely létesül.

A Zala megyében lévő alsópáhoki Kolping Családi Hotel célja a gyógy- és wellness centrum bővítése. A fejlesztés a piaci igények és a minőségi követelmények maximális figyelembevételével történik. Csökkenteni tudják a Hévízi-tó terhelését, és növelhetik külső vendégeik számát.
A beruházás teljes összege 303 millió forint, melyhez a gazdasági tárca 150 millió forinttal járul hozzá. A beruházás 7 fő számára teremt új munkahelyet.

A Vas megyei Hungária Golf Kft. 200 ágyas 4 csillagos wellness profilú termálszálló építését tervezi Bükfürdőn, a golfklub területén. Ezzel a projekttel a Bükön már működő gyógyszállók és a Büki Gyógyfürdő eddigi kínálatát jól kiegészítő fejlesztés indul meg.
A beruházás teljes összege 2,2 milliárd forint, melyhez a Gazdasági Minisztérium 330 millió forinttal járul hozzá. A beruházással 124 új munkahely jön létre.

A Széchenyi Terv eddigi eredményei az egészségturizmusban

A Széchenyi Terv Turizmusfejlesztési Program Egészségturisztikai alprogramja keretében meghirdetett termál- és gyógyfürdők fejlesztésére kiírt pályázatra (SZT-TU-1) 2001. szeptember 25-ig 41 pályamunka érkezett, több mint 20 milliárd forint támogatási igénnyel. Eddig az időpontig 32 pályázat került elbírálásra, amelyből 25 kapott támogatást, tehát az elbírált pályázatok mintegy 80%-a nyert. A 25 nyertes pályázó több mint 12,6 milliárd forint összegű támogatással mintegy 28 milliárd forint értékű beruházást hoz létre, melyek eredményeként 930 új munkahely létesül.

A termálfürdőkhöz kapcsolódó szálláskapacitás fejlesztésére (SZT-TU-2) kiírt pályázatra 2001. szeptember 25-ig 5 pályamunka érkezett, több mint 450 millió forint támogatási igénnyel. Eddig az időpontig 4 pályázat került elbírálásra, amelyből 3 kapott támogatást. A 3 nyertes pályázó a több mint 720 millió forintos támogatással 4,8 milliárd forint értékű beruházást hoz létre, melyek eredményeként 221 új munkahely jön létre.

Véleményvezér

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo