Örülhetnek a munkaadók, folytatódhat az adócsökkentés

Az év első napja helyett a jövőben az év végén számíthatnak a szociális hozzájárulási adó további csökkentésére a munkaadók. A jegybank friss inflációs jelentése alapján a következő években is adottak lesznek az adócsökkentés feltételül szabott tényezők.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Legutóbb 3 hónappal ezelőtt, 2019. július elsejétől csökkent a munkaadók által fizetendő szociális hozzájárulási adó 19,5 százalékról 17,5 százalékra a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodás alapján. Ebben a munkaadók, munkavállalók és a kormány rögzítették, hogy minden olyan naptári negyedévet követően 2 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó, amikor a versenyszférában a bruttó átlagkereset és a fogyasztói árindex szezonálisan kiigazított, adott naptári negyedévre átlagolt értékeiből számolt reálkereseti mutató legalább 6 százalékkal emelkedik a megelőző csökkentést megalapozó negyedévhez képest.

Kép:flickr

Ez a feltétel a jelek és a makrogazdasági prognózisok szerint a következő két évben is teljesülni fog. A 2020-as költségvetéshez csatolt, Nyugdíjbiztosítási Alapról szóló mellékletben a kormány már rögzítette a következő csökkentés időpontját. Mint megírtuk, a most 17,5 százalékra csökkentett szochó mértéke 2020. október 1-től 15,5 százalékra csökkenhet. Ezt akkoriban a Magyar Nemzeti Bank sem gondolta sokkal másként, most viszont némiként felülírták ezt a várakozásukat.

Az MNB a júniusban elkészített inflációs jelentésében a kormánnyal összhangban 2020 utolsó negyedévét jelölte meg a következő adócsökkentés várható időpontjaként. Három hónap alatt azonban úgy változtak a folyamatok, hogy a jegybanki szakemberek  szerint ennél kicsit hamarabb is csökkenhet a szochó. És már a következő lehetsége időszakot is megjelölték, amikor tovább mérséklődhet az adó. A csütörtökön publikált szeptemberi inflációs jelentésben azt írják:

"a következő járulékcsökkentések a reálbérek alakulásának függvényében, várhatóan 2020 harmadik negyedévében és 2021 utolsó negyedévében valósulnak meg".
Ez pedig azt jelenti, hogy jövőre akár az idei évhez hasonlóan, július elsejétől mérséklődhet a fizetendő közteher mértéke. Ekkor 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökkenne a szochó, 2021. október elsejétől pedig újabb 2 százalékponttal 13,5 százalékra.

Ez azt jelentené, hogy minden egyéb adó- és járulék mértékének változatlansága mellett az adóék a jelenlegi 44,1 százalékról előbb 43,1, majd 2021-ben 42,1 százalékra mérséklődne. Az adóék azt mutatja meg, hogy a teljes munkaerőköltségnek (vagyis bruttó bér + munkáltatói terhek) hány százalékát vonja el az állam adók és járulékok formájában.

A mostani 44,1 százalékkal az adóéket tekintve Európa élvonalába tartozik Magyarország, a magyar kormánynál csak a belgák, németek, olaszok, franciák és az osztrákok adóztatják jobban a béreket. A 42,1 százalék még mindig magasnak számítanak, ám a jelenleg ismert adatok tükrében több hellyel közelebb kerülnénk a középmezőnyhöz. Elénk kerülne ugyanis

  • Csehország,
  • Szlovénia,
  • Svédország,
  • Lettország,
  • illetve Finnország.
A jegybank prognózisa szerint a 3,4, valamint 3,3 százalékos infláció mellett 8,5, illetve 7,9 százalékos bruttó bérnövekedés várható 2020-ban és 2021-ben. Tekintve, hogy a munkavállalók által bruttó bérből fizetendő közterhek nem változnak, a nettó bér is ugyanilyen mértékben emelkedhet a következő két évben. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 218 ezer forint helyett 2021-ben már 280 ezer forintot is meghaladhatja az átlagos nettó kereset.

(Mfor.hu)

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo