Őrmesteri remények a tőzsdén

Nem tűnik uniókonformnak az a jogszabály, amely megakadályozza az alapvetően vagyonvédelmi céget, hogy – ha akarná -, akkor adókímélő megoldásokat alkalmazva nyújtson szolgáltatásokat megbízóinak. A vállalkozás, mely folyamatos növekszik, s nemzetközi hálózattá bővítette tevékenységét, amúgy a tőzsdére készül.

Fontos, de számára nem életbevágó szempont, hogy a tőzsdére menetel a legolcsóbb tőkeszerzési lehetőség. Az Őrmester Kft. mégis ezt – a részvénytársasággá alakulás utáni – lépést állította be középtávú növekedési céljának. A személyi védelemmel foglalkozó vállalkozás hosszú évek óta páratlan tempóban növekszik, igaz, szolgáltatásainak jellege erre a legkézenfekvőbb megoldást is kínálják: a megbízások teljesítése érdekében szinte folyamatosan bővítik létszámukat. Az élőerős vagyonbővülésnek a kft. ügyvezető igazgatója, Vida Mihály a nemzetközi vonzatát emelte ki szeptember 29-i sajtótájékoztatóján, szerbiai, szlovákiai, romániai cégalapításukat, -vásárlásukat szlovéniai és horvátországi követi. A külföldön immáron 1300 dolgozót foglalkoztató Őrmester az akvizíciókba 50 millió forintot fektetett be. A gyarapodást két jellegzetes adattal illusztrálta a cég elnöke, a többségi tulajdonos Kincs István: évi mintegy 25 százalékkal fejlődik a társaság, a mérlegfőösszeg pedig a múlt év végére 70 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

A 125 millió forint idei mérleg szerinti eredménnyel számoló – 2003-ban 97 milliót elkönyvelő – kft. vezetői hosszú távú vállalatstratégiát dolgoztak ki, s alapvetésnek tartják, hogy a börzére menetelig, s azt követően is a cég menedzsmentje tulajdonosként is folyamatosan érdekelt legyen a vállalkozásban. Ehhez a társaság oly módon kezdett hozzá, hogy a nem túl régen még csak egyetlen magánszemély tulajdonolta vállalatban rövid idő alatt 13 Őrmester-munkatárs szerzett üzletrészt. A cég mind törzstőkéje gyarapodását, mind üzleti forgalma folyamatos bővülését egymással is összhangban lévő organikus fejlődésnek tartja, s ilyen távlatokat szán magának a személyi védelemre specializálódott kft. A 2005-ös mérleg lesz az alapja az időnek utána részvénytársasággá átalakuló vállalkozás tőzsdére menetelének. A pénzügyileg ma is stabil – megtakarításokkal folyamatosan rendelkező – cég a börzét tőkebevonási célzattal is evidenciában tartja, ugyanakkor erre nem a forráshiány készteti őket, lévén nem forráshiányosak. Az ügyvezető igazgató szerint az Őrmester jövőbeni készpénztermelő képességét tanácsadó cégük rendkívül kedvezőnek ítéli, s ezen csak javíthat, hogy külföldön is terjeszkedik a vállalat. Az nem véletlen, hogy a nyitásban elsősorban magyarok lakta területek szerepelnek, üzleti értelemben fontos, hogy ismerik a megbízók a társaság nevét már a magyar piacról is, s természetesen az sem mindegy, hogy az anyanyelvi előnyök szerepet játszanak a helyi jogi, szabályozási viszonyok megismerésében, megtanulásában is. Az Őrmester vezetői elmondták, hogy Szerbiában, Szlovákiában, s hamarosan Romániában is szolgáltatásaikat ott is jelen lévő nemzetközi – harmadik országbeli – társaságok is előszeretettel veszik igénybe. Arra a kérdésre válaszolva, hogy ha egy ilyen megbízó, tekintettel a referenciára, például egy koszovói érdekeltségének vagyonvédelmét is kéri az Őrmestertől, elmondták, a nyelvi akadályokkal számolni kénytelenek, de mindenképpen vizsgálat tárgyává teszik a lehetőséget. Egy biztos, a hamarosan öt országban működő vállalkozásaikból forrást nem vonnak ki, érdekeltek ugyanis a „helyi” növekedésben is.

Az ügyvezető igazgatótól megkérdeztük azt is, hogy élnek-e az európai uniós tagság kínálta költségkímélő megoldással, azzal, hogy ha például szolgáltatást nyújtanak Esztergomban, Komáromban, vagy éppen Győrött cégeknek, akkor szlovákiai vállalkozásukon keresztül tesznek eleget a megbízásnak? A szlovákiai jóval előnyösebb adózási feltételek ellenére se nem akarja, se nem teheti ezt az Őrmester Kft., mivel ma is él egy – vélelmezzük - nem EU-konform szabály, őrző-védő típusú munkát Magyarországon csak magyar állampolgár vállalhat. Fordítva már nem igaz ez a korlátozás, alkalmasint teljesíthet megbízást a kft. magyar állampolgárságú munkatársa akár Szlovákiában, akár Szerbiában, Romániában

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo