Öregednek a gazdák: hogy teljesített az elmúlt 10 évben a magyar mezőgazdaság?

Mintegy 234 ezer gazdaság működik hazánkban, kétharmaduk elsősorban növénytermesztéssel foglalkozik. Az általuk művelt több mint 4,8 millió hektár mezőgazdasági földterület nyolctizede szántó. A gazdaságok irányítóinak többsége 40–64 éves, 2010 óta nőtt a gazdák átlagéletkora. Az elmúlt tíz évben jelentősen emelkedett a legalább középfokú mezőgazdasági végzettségű gazdaságirányítók aránya – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal a 2020-as agrárcenzus előzetes eredményeit összefoglaló kiadványában.

A mezőgazdasági területek több mint fele az 5–300 hektárral rendelkező közepes méretű gazdaságok használatában van, a szőlő- és gyümölcsterület közel háromnegyedét ezek a közepes méretű gazdaságok művelik. Az összeírás kérdőívére adott válaszok alapján látható, hogy a mezőgazdasági területeik felét bérelték a gazdaságok, 45 százalékuk pedig a saját tulajdonukban volt. Az egy gazdaságra jutó földterület nagysága 2010-hez képest minden művelési ágban nőtt, a szőlő esetében több mint kétszeresére.

Jelentős mértékben módosult a hazai gazdaságok állatállománya is a legutóbbi agrárcenzus óta. 2020-ban mintegy 927 ezer szarvasmarhát írtak össze, ez 31 százalékkal haladta meg a 2010-es állományt. „Érdemes kiemelni, hogy az Európai Unió tagországai közül Magyarország az egyetlen, ahol 2010 óta minden évben nőtt a szarvasmarha-állomány” – hívja fel erre a figyelmet Tóth Péter. Ugyanakkor a 2 millió 990 ezres sertés- és a 967 ezres juhállomány csökkent a 2010-es adatokhoz képest, csakúgy, mint az 1,7 millió egyedből álló lúd-, és a 2,5 milliós kacsaállomány (előbbi 38, utóbbi 46 százalékkal volt kisebb, mint 2010-ben). A tyúkállomány a 2010-es 34 milliós egyedszintről közel 30 milliósra csökkent 2020-ra.

Kik irányítják a gazdaságokat?

A gazdaságok irányítóinak válaszaiból kiderül, hogy 55 százalékuk 40–64 éves, de jelentős mértékben (35 százalék) képviseltetik magukat a 65 éves vagy idősebb irányítók, és csupán a gazdaságok 10 százalékát irányítják a fiatalabb generáció (14–39 évesek) tagjai. 2010 óta folyamatosan nő a gazdák átlagéletkora, 2020-ra a 65 év alatti gazdálkodók aránya 73-ról 65 százalékra csökkent. A női irányítók aránya az idősebb korosztályokban volt magasabb, a legalább 65 éves gazdálkodók 33 százaléka nő, a fiatalabb generációk között arányuk 26 százalék.

A gazdaságokat irányítók végzettségét illetően elmondható, hogy a korábban jellemző gyakorlati tapasztalatot egyre inkább felváltja valamilyen fokú mezőgazdasági végzettség. Bár 2020-ban a magyar gazdaságok több mint felét (53 százalék) még továbbra is gyakorlati tapasztalatok alapján gazdálkodó irányító vezette, alapfokú mezőgazdasági végzettsége már a gazdálkodók 11, középfokú 19, míg felsőfokú végzettsége 9 százalékának van. Érdemes kiemelni, hogy a fiatalabb gazdaságirányítók körében már a gazdák fele rendelkezik valamilyen szakirányú képzettséggel, a felsőfokú mezőgazdasági végzettséggel rendelkezők aránya pedig a legnagyobb, legalább 500 ezer euró termelési értékkel rendelkező gazdaságok esetében már 60 százalék.

Az egyéb, úgynevezett nem mezőgazdasági tevékenységek megoszlása eltérő a különböző nagyságú gazdaságok között. A legkisebb, 4000 euró termelési érték alatti gazdaságok esetében a húsfeldolgozás (idetartozik például a disznóvágás) a legjelentősebb kiegészítő tevékenység, közel 10 százalékuk foglalkozik ezzel. A nagyobb, 100 ezer euró termelési érték feletti gazdaságok körében a mezőgazdasági szerződéses munka a leggyakoribb nem mezőgazdasági tevékenység, 6 százalékuk folytat ilyen tevékenységet is. De idetartozik a borkészítés és palackozás, a gyümölcs- és zöldségfeldolgozás, vagy az erdőgazdálkodás is, amelyeket szintén számos hazai gazdaság folytat kiegészítő tevékenységként.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo