Majd április 3-án megtörtént a választás. A szankciók, mint alapvető hibaforrás, a június 16-i kormányülésen merült fel és azóta soha nem látott központi kampány kezdődött e gondolat népszerűsítésére. Minden kormánytag és minden párttag ezzel a gondolattal kezdi mondandóját.
A szankciók minden állítás ellenére hatnak. Természetesen mindkét félre az oroszokra és az unióra egyszerre. Ekkora piacok kölcsönös elvesztése mindenkinek fáj. Hogy kinek jobban az pedig egyszerű matematika, elég csak megnézni a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számait. A vesztesek egyértelműen az oroszok.
Kétségünk nincs afelől, hogy ezeket a tényeket és adatokat Orbán Viktor is tudja, sőt jobban, mint mi. Az ő főparancsa azonban a hatalom megtartása mindenáron és ezt egyszerűen zseniálisan csinálja. A nemzeti konzultációval felméri támogatottságát, frissíti adatbázisát és érdekeinek megfelelően tematizálja a közbeszédet. Ennél több nem is kell egy tömegtársadalom hétköznapjaiban. Aztán úgyis az lesz, amit ő akar.
Az egész szépen felépített nemzeti konzultációnak egyetlen logikai buktatója van. A szankciók nem oka a válságnak, hanem okozata. Értsd, ha jól megszűnnének a korlátozások, akkor onnantól kezdve Putyin például szabadon vásárolgathat csúcstechnológiát, fegyvert, lőszert akármit és akár tőlünk? Aztán akár majd magyar töltényekkel ölheti tovább a kárpátaljai magyarokat? Vagy hogy lesz, ha megszűnnek a szankciók? És ne feledjük, az orosz elnöknek volt olyan gondolata, miszerint a NATO-nak a hetvenes évek végi határokhoz kellene visszavonulnia. És akkor mi belépünk újra a Varsói Szerződésbe?
