Ömlenek a piacra az új lakások, de nincsenek vevők

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.

Számos térségben nőtt az elmúlt egy évben az új lakások kínálata, Budapesten például 25 százalékos volt a bővülés. Ennek egyik oka, hogy a 2024 végétől élénkülő keresletre reagálva több fejlesztés indult, aminek a bő egy éve indult Otthon Start program újabb lökést adott. Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően 2027-ben jelentősen növekedni fog a frissen átadott új lakások száma – mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.

A kínálat azonban továbbra is erősen koncentráltan van jelen, az új lakóingatlanok 54 százalékát Budapesten és Pest megyében hirdetik. A fővárosi agglomeráción kívül Somogy, Veszprém, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron, Csongrád, Fejér, Bács-Kiskun és Baranya megyében éri el az ezres nagyságrendet az eladásra kínálat új lakások száma. A másik végletet Békés, Nógrád és Tolna jelenti, amelyek együttesen is csak kevesebb mint 1 százalékát adják az országos kínálatnak.

A keresleti oldalon ezzel ellentétes folyamat látható. Éves összevetésben mindössze három megyében – Békésben, Jász-Nagykun-Szolnokban és Tolnában – nőtt az érdeklődések száma, ezeknek a térségeknek azonban az országos keresletből is alacsony a részesedésük. A kereslet mérséklődésében szerepet játszik a tavalyi jelentős áremelkedés miatt romló megfizethetőség, a befektetői aktivitás visszaesése és az Otthon Start által előrehozott vásárlások kifutása is – tette hozzá Futó Péter.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo