Olcsóbb lesz a hal

Bőséges lesz a karácsonyi halkínálat. A csapadékos időjárás kedvezett a haltermelőknek, így az idén jobb eredményt értek el, mint az elmúlt évben - közölte Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Ma-Hal) elnöke.

A termelők az idén 10-12 százalékkal alacsonyabb áron értékestik a halat - mondta el Németh István, aki egyben a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A piacon, illetve az árusító helyeken a ponty fogyasztói ára kilogrammonként 1700-2500 forint, míg a harcsáé 4-6 ezer forint között alakul. Egy kilogramm süllő 7-8 ezer forintba kerül. A feldolgozott halat ennél magasabb áron kínálják.

Lesz elég hal az ünnepre (Fotó: Depositphotos)
Lesz elég hal az ünnepre (Fotó: Depositphotos)

Az üzletekben az import lazac is megtalálható, de a Ma-Hal mindenkit a magyarországi hal fogyasztására biztat. Egyik előnye, hogy "alacsonyabb az ökológiai lábnyoma, és sokkal szigorúbb az élelmiszerbiztonsági ellenőrzés, mint a távoli országokból érkező halaknál" - fogalmazott Németh István.

Magyarországon az egy főre jutó éves halfogyasztás - amelynek közel fele karácsonykor kerül az asztalra - 6,5-7 kilogramm, míg az európai uniós átlag 22-23 kilogramm. A tengerrel rendelkező országokban - Spanyolországban, Franciaországban és Portugáliában tradíciója van a halfogyasztásnak, ami jelentősen növeli az átlagfogyasztást - fejtette ki a Ma-Hal elnöke.

Magyarországon évente 22-24 ezer tonna étkezési pontyot termelnek. Jelenleg tart az őszi halászati időszak, ezért még nincsenek összesített adatok, de a termelés mennyisége várhatóan 15-20 százalékkal meghaladja az előző évit.

Az idei csapadékellátás megfelelt a halgazdaságoknak. A dunántúli völgyzárógátas, valamint az alföldi körtöltéses tavak bőségesen kaptak vizet - mondta el Németh István.

Az ágazat eredményességét az idén az alacsonyabb takarmányárak is segítették. A tavalyi magas árakat a kormány és az Európai Unió krízistámogatással - hektáronként 101 ezer forinttal - kompenzálta - közölte a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo