Nem nőtt tovább a munkanélküliség

A foglalkoztatottak száma 3 millió 780 ezer, a munkanélkülieké 410 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 9,8 százalékot ért el a 2009. március-májusi időszakban, a február-áprilisi szinthez képest gyakorlatilag stagnált a mutató - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Február-áprilisban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 3 millió 767 ezer volt, a munkanélkülieké 412 ezer, a munkanélküliségi ráta pedig 9,9 százalék, szemben az első három havi 9,7 százalékkal. A munkanélküliségi ráta 2008 március-májusban 7,7 százalék, a foglalkoztatottak száma 3 millió 858 ezer, a munkanélkülieké 322 ezer fő volt.

Az idén március-májusban a 15-64 éves népesség 61,4 százaléka, ezen belül a 15-61 évesek 63,9 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. 2009. március-májusban a 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 748 ezer volt, 79 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az erre a korcsoportra számított 55,3 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához viszonyítva 1 százalékponttal csökkent. A 15-74 éves munkanélküliek 410 ezres létszáma az egy évvel korábbihoz képest 88 ezer fővel emelkedett.

A munkanélküliségi ráta 9,8 százalék, ami 2,1 százalékponttal volt magasabb, mint 2008 azonos időszakában. A férfiak munkanélkülisége 2,8 százalékponttal, a nőké 1,3 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit. A munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályra számított 25 százalékos munkanélküliségi ráta 6,3 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit. A 25-54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 9,1 százalék volt, 2 százalékponttal magasabb, mint 2008 március-májusban.

A KSH szerint a tartósan, legalább egy éve munkanélküliek arányának 6,2 százalékpontos mérséklődése 42,2 százalékra, és a munkanélküliség átlagos időtartamának 16,3 hónapra csökkenése elsősorban a munkanélküli státusba történő folyamatos beáramlás következménye.

EU adatok
Az Eurostat által publikált, a regisztrációs munkanélküliségi adatok dinamikája alapján továbbvezetett harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő áprilisban az EU-15 tagállamában 9,1 százalék, az EU-27 országában 8,6 százalék, Magyarországon 9,6 százalék volt.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo