Nem drágul az M6-os autópálya építése

Az SZDSZ-nek címzett vádakkal az autópálya projekteket találták el, alaptalanul – jelentette ki Gaál Gyula államtitkár. Az M6-os autópálya építéséhez törvény szerinti határidőre aláírt szerződés pedig nem szolgáltatott okot Medgyessy Péternek arra, hogy fellépjen ellene. Tény, hogy a három közül a legolcsóbb változat valósulhat meg.

Medgyessy nem akart leállítani semmit, szabadságáról hazatérve miniszterétől tájékoztatást kért, a gazdasági tárca politikai államtitkárától pedig az esedékes kormányülés előtt néhány további részletet tudakolt. Tudomásul vette a miniszterelnök azt is, hogy a koncessziós törvényben előírt határidőre aláírt szerződést követően nincs mód tárgyalni a leírtak módosításáról. A kormányfő ezen információk birtokában nem kért számon semmit sem gazdasági miniszterétől, sem a minisztérium államtitkárától, minden mehetett tovább a maga útján.

Csillag Istvánnak, a gazdasági és közlekedési tárca vezetőjének e kijelentései – látszólag védekezései – az M6-os autópálya Budapest és Dunaújváros közötti szakaszának versenytárgyaláson alapuló koncessziós szerződésével függtek össze, s ez a projekt volt az utolsó epizód az elmúlt hetek kormányválsága elidézésének, a miniszter menesztése bejelentésének. Augusztus utolsó napján ezért tartott sajtótájékoztatót Csillag István Gaál Gyula államtitkár társaságában. Leszögezték, hogy sikerült valamennyi ismert és ismeretlen kockázatot úgymond lefedni a szerződésben, s a lényeg: az adófizetőnek nem kerül több pénzébe az autópálya építés, mint amennyit eredendően vállalt a kormányzat. A győztes konzorcium 508 millió eurós ajánlatát a második helyezett 555 milliós, a harmadik helyezett 601 millió eurós vállalása követte.

Gaál Gyula szerint az SZDSZ-nek címzett vádakkal az autópálya projekteket találták el, alaptalanul. Emlékezetett rá, hogy az Orbán-kormány közlekedési minisztere által elfogadott sztrádaépítési programnál a meghirdetéssel, illetve közbeszerzéssel meghirdetett tényleges megvalósítás 22 milliárd forinttal került kevesebb pénzbe. Az M5-ös ügyét 1,5 alatt sikerült rendeznie a gazdaság kormányzatnak, holott megelőzőleg ehhez egy évtized sem volt elegendő. Az M6-os koncessziós pályázat nyertesével a részletekről folyamatosan tárgyalnak a szaktárca képviselői. Ezt tehetik már csak azért is, mert Medgyessy Péter sem a június végi szerződéskötés előtt, sem azt követően nem akarta leállíttatni az előkészítést, illetve a nyertessel folyó konzultációkat.

Az elmúlt napok félretájékoztatásainak egyike az, hogy a győztes konzorcium német és osztrák tagjai „odahaza” korrupciós ügyekben érintettek. A gazdasági minisztériumban tartott tényként közölték, hogy egyik cégnek sincs semmilyen kifogásolható ügye sem hazájában, sem máshol a világon, az A. Porr AG körülbelül nyolc évvel ezelőtt egy németországi parlamenti interpellációban sok másik cég társaságában szerepelt, de mint akkor is kiderült, alaptalanul. Mindenesetre a Bilfinger Berger AG, az A. Porr AG és a Swietelsky BaugmbH – a győztes konzorcium tagjai – vezetőinek közös levelét tegnap vette kézhez a miniszter, ebben egyöntetűen visszautasítják a magyarországi politikai és szakmai vádakat.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo