Nem volt gond az Amazon állami adókedvezményével

Az Európai Bíróság szerdai ítéletében elutasította az Európai Bizottság 2017-es döntését, miszerint az Amazon óriásvállalatnak nyújtott luxemburgi adókedvezmények tiltott állami támogatásnak minősülnek, így nem fogadta el a testület kérvényét arra vonatkozólag sem, hogy az amerikai cég 250 millió dollárt fizessen vissza a nagyhercegségnek.

Az uniós versenyhatóságként eljáró Európai Bizottság 2014-ben indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy sérti-e a szabad versenyt a nagyvállalat és a luxemburgi adóhatóság közötti 2003-ban köttetett és 2011-ben meghosszabbított adómegállapodás. A testület véleménye szerint az egyezséggel a cég kikerülte az uniós értékesítéséből származó nyereségének háromnegyedére vonatkozó adóterhek megfizetését.

depositphotos.com

2017 októberében a bizottság azt a döntést hozta, hogy az adómegállapodás tiltott állami támogatásnak minősül, és a kereskedelmi nagyvállalatot 250 millió dollár (mintegy 78 milliárd forint) visszafizetésére kötelezte. Az Amazon, Luxemburggal együtt, keresetet indított az uniós bíróságnál e határozat megsemmisítése végett, mivel vitatták a bizottság tisztességtelen versenyhelyzet előállására vonatkozó érvelését.

Az uniós bíróság szerdán hozott ítélete szerint az Európai Bizottság nem bizonyította jogi szempontból kellő mértékben, hogy Luxemburg indokoltalanul csökkentette volna az Amazon adóterheit. Kimondták, hogy a brüsszeli testület több hibát is elkövetett a vizsgálatok során, így nem alátámasztható érvelése, miszerint az Amazon az adóegyezmény miatt tisztességtelen versenyelőnyt élvezett.

Az óriásvállalat üdvözölte a bíróság határozatát.

Az ítélet alátámasztja régóta fennálló álláspontunkat: cégünk nem sértett törvényt és nem részesült különleges bánásmódban
- jelentette ki Connor Sweeney, az Amazon luxemburgi leányvállalatának igazgatója.

Margrethe Vestager, az Európai Bizottság versenyjogi biztosa sajtóközleményben reagált az uniós bíróság döntésére. Azt írta, hogy a testület alaposan megvizsgálja a bíróság határozatát, mielőtt újabb lépésekre szánná el magát. Emlékeztetett: az adózási politika a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, azonban összhangban kell lennie az uniós joggal.

A bizonyos multinacionális vállalatoknak nyújtott adókedvezmények károsítják a tisztességes versenyt az EU-ban. Ezenkívül hatalmas összegektől fosztják meg az államkincstárát és az európai polgárokat. Olyan összegektől, amit az állam a válságból való kilábaláshoz, és a kettős- zöld és digitális- átmenet kiépítéséhez használhatna fel
- hangsúlyozta.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo