Nem történt meg a rendszerváltás a nyugdíjak ügyében

A magyarok döntő többsége még mindig az államtól várja az időskori anyagi biztonság garanciáját – ráadásul ez éppúgy igaz a fiatalabb korosztályokra is, mint az idősebbekre. Ugyanakkor az NN Biztosító kutatása szerint majdnem ugyanennyien aggódnak is amiatt, hogy nem lesz elég nyugdíjuk.

Kockázatkerülés és a „túl szép, hogy igaz legyen” ajánlatok

Minden tizedik válaszadó kifejezetten tart attól, hogy rossz pénzügyi döntést hoz és további 29 százalék szerint is inkább jellemző rá ez a bizonytalanság, mint a magabiztosság a pénzügyek terén. A fiatalabbak körében a teljesen bizonytalanok aránya 13 százalék, a 60 év felettieknél pedig 8 százalék. Vagyis az életkor előrehaladtával nő a magabiztosságunk, miközben a pénzügyi csalók áldozatai sok esetben éppen az idősebbek.

A kutatás egyben rámutatott egy ellentmondásra is: miközben a pénzügyileg magabiztosok aránya a legidősebbek körében volt a legnagyobb, az 50 feletti korosztályra jóval jellemzőbb a kockázatkerülés a pénzügyekben, mint a fiatalabbakra: az 50-59 évesek 38 százaléka, a 60 felettiek fele mondta azt, hogy hiába kecsegtet egy befektetés gyors és magas hozammal, mégis inkább a kisebb, de biztosabb hozamot választaná. Ugyanez az arány a 18-29 éveseknél csak 20 százalék.

Bizalom a biztosítók iránt

A többség (60 százalék) inkább bízik abban, hogy a biztosítók tisztességesen és becsületesen járnak el az ügyfelekkel, ebből 13 százalék azok aránya, akik teljes bizalommal fordulnak a biztosítók felé. Érdekes azonban, hogy ez az arány már jóval magasabb, 23 százalék azok körében, akik havi legalább 10 ezer forint megtakarítást tartanak biztosítási termékben. Ez azt mutatja, hogy a személyes tapasztalat és a biztosítási termékekhez kötődő megtakarítás jelentősen növeli a bizalmat a szektor iránt. Közel hasonlóan erős a bizalom a pénzügyi tanácsadók iránt: 63 százalék bízik a szakértőkben, ám csak minden tizedik (9 százalék) válaszadó értett egyet teljes mértékben azzal a válaszlehetőséggel, hogy „akinek van esze, az hozzáértőkre bízza a pénzét”. Vagyis a többség hallgat a pénzügyi tanácsadókra, de nem kizárólagosan.

* A kutatás az NN Biztosító megbízásából készült. A felmérés reprezentatív a 18-69 éves magyar internetező felnőtt lakosságra nézve, nem, kor, iskolai végzettség, lakóhely és régió szerint. Az adatgyűjtés 2025 februárjában zajlott, 1000 fő részvételével online.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo