Nem bújhatnak ki a válaszadás alól: új szabályokat vezet be az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújította a pénzügyi szervezetek panaszkezelésének módjáról szóló korábbi rendeletét, egyebek közt a jogszabályi, technológiai változások, illetve új típusú felügyelt intézmények megjelenése nyomán; így az immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre – közölte a jegybank.

Új elvárás, hogy a pénzügyi szervezetek (a kötelezően biztosítandó kommunikációs csatornákon túl) panaszkezelési szabályzataikban tüntessék fel a panasz közlésére szolgáló egyéb lehetséges eszközeiket – például mobiltelefonos applikáció, ügyfélportál-felület vagy más digitális eszköz – is, ha rendelkeznek ilyenekkel. Az intézmények törölhetik szabályzataikból a korábbi telefaxos elérhetőséget, ha jogszabály alapján a panasz fogadására telefaxon nem kötelesek, és saját elhatározásukból sem használnak már faxgépet.

Az MNB rendelete a továbbiakban előírja, hogy minden, internetes honlapot működtető pénzügyi intézmény a weblapján is teljesítse a fogyasztókat is érintő közzétételi kötelezettségeit. Eddig ugyanis csak azoknak az intézményeknek kellett ezt megtenniük, amelyek jogszabályi közzétételi kötelezettség miatt működtettek honlapot – ismertették.

A rendelet a Magyar Közlöny legutóbbi, június 3-i számában jelent meg, és a kihirdetést követő 45. napon lép hatályba.

(MTI)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo