Mik azok a tengerek alatti kábelek?

Valószínűleg kevesen szoktak belegondolni abba, hogy egy Magyarországról küldött email hogyan érkezik meg a világ bármely részébe pillanatok alatt, vagy hogy hogyan tudunk videóhívást folytatni valakivel a Föld másik felén szinte bármiféle késés nélkül. A magától értetődőnek tekintett azonnali globális kommunikációt tenger alatti kábelek kiterjedt hálózata teszi lehetővé. A tenger alatti kábelek az óceánok fenekén lefektetett üvegszálas kábelek, amelyek a kontinensek közötti adatátvitelt teszik lehetővé. Ezek a kábelek képezik a globális internet gerincét: a világon közlekedő összes adat – köztük hívások, honlapok adatai, több ezermilliárd dollár értékű pénzügyi tranzakciók és érzékeny kormányzati kommunikáció – több mint 95 százaléka rajtuk keresztül halad. Egyetlen ilyen kábel képes több millió ember egyidejű videónézését vagy üzenetküldését biztosítani. A kábelek másodpercenként több terabit adatátvitelre képesek, így a ma elérhető leggyorsabb és legmegbízhatóbb adatátviteli módszert kínálják.

Bár a Starlink (Elon Musk cége) népszerűsítette a műholdas internetet, az nem helyettesíti a víz alatti kábeleket. A műholdak távoli, félreeső helyeken, illetve vészhelyzeti tartalékként jó megoldást jelentenek az internet biztosítására, de a földi fizikai infrastruktúrát nem tudják teljesen helyettesíteni (és a műholdas rendszerek is vezetékekre támaszkodnak az internethez való csatlakozáshoz). Kapacitás tekintetében az üvegszálas kábeleknél nincs jobb technológia, ráadásul a kábelek sokkal több adatot tudnak sokkal olcsóbban szállítani, mint a műholdak.

A világméretű távközlés 1850-ben kezdődött, amikor lefektették az első kereskedelmi célú nemzetközi tenger alatti kábelt Anglia és Franciaország között. 1858-ra az első transzatlanti távírókábel összekötötte Londont Észak-Amerikával (ezen keresztül ekkor 143 szót továbbítottak mintegy 10 óra alatt). Jelenleg több mint 600 aktív és tervezett tenger alatti kábel van a Földön; teljes hosszuk több mint 1,48 millió kilométert tesz ki, ami nagyjából megegyezik a Nap átmérőjével.

A tenger alatti kábelek eleinte a távközlési vállalatok tulajdonában voltak, amelyek a használatukban érdekelt feleket tömörítve konzorciumokat alkottak. Az internet 1990-es évekbeli fejlődésével egyre több vállalat látott lehetőséget abban, hogy beruházzon a hozzá kapcsolódó infrastruktúrába, amely lehetővé tette az internet globális elterjedését. Az elmúlt években az olyan tartalomszolgáltatók, mint a Google, a Meta és az Amazon szintén kiemelkedő befektetőkké váltak az új kábelek fejlesztése és telepítése terén. A magánvállalatok által a tenger alatti kábelek teljes hálózatához hozzáadott kapacitás immár messze meghaladja a hagyományos távközlési szolgáltatókhoz köthető növekedést.

Tények a kábelekről

Az óceán mélyén egy kábel jellemzően mindössze olyan széles, mint egy kerti locsolótömlő. A kábeleknek vékonyaknak és könnyűeknek kell lenniük, hogy szükség esetén a felhúzásuk és a javításuk könnyebben menjen, mivel egy nagy, nehéz kábelt adott esetben több ezer méter mélységből felhúzni hatalmas terhelést jelentene a kábelre nézve. A partvonalhoz közelebbi kábeleket általában nagyobb védelmet biztosító borítással látják el, mivel nagyobb valószínűséggel akadnak bele halászhálókba és horgonyokba.

A tenger alatti kábelek több optikai szálat tartalmaznak; ezek nagyjából egy emberi hajszálnyi átmérőjű üveg- vagy műanyag szálak, amelyek fényjelek segítségével szállítanak nagy mennyiségű adatot óriási távolságokra, minimális veszteséggel. Az összekötegelt szálak védőrétegekbe vannak burkolva, amelyeket úgy terveztek, hogy ellenálljanak a zord tenger alatti környezetnek, így a nyomásnak, a kopásnak, valamint, amennyire lehetséges, a halászati tevékenységek vagy a hajók horgonyai által okozott esetleges sérüléseknek. A Dgtl Infra kutatócsoport szerint egy tenger alatti kábel kilométerenként körülbelül 64 ezer dollárba kerül, egy új transzatlanti kábel költsége pedig 200-250 millió dollár.

Károsodás és javítás

A kábelek szélsőséges környezeti eseményeknek vannak kitéve, a tenger alatti vulkánkitöréstől kezdve a tájfunokon át az árvizekig. Ezeknél gyakoribb, hogy az áramlatok kövekhez dörzsölik a kábeleket, idővel tönkretéve őket. A károk 70-80 százalékát azonban véletlen emberi tevékenységek okozzák, például horgonyok kivetése vagy a vonóhálós halászhajók tevékenysége (annak ellenére, hogy a tengeri térképek jelölik a kábelvédelmi zónákat). Az ilyen incidensek általában 200-300 méteres mélységben fordulnak elő, ugyanakkor a halászat egyre mélyebb vizekre terjed ki (az Atlanti-óceán északkeleti részén például akár 1500 méter mélyre is). Ám ahogy a halászat és a hajózás egyre kifinomultabbá válik, a kábelek elkerülése is könnyebbé válhat. Az automatikus azonosító rendszer megjelenése a hajózásban a horgonyzási károk csökkenéséhez vezetett, mivel már elérhető olyan szolgáltatás, aminek segítségével a hajók egy meghatározott mintát követve lassíthatnak és horgonyozhatnak le, elkerülve ezzel a kábeleket. A világ azon területein azonban, ahol a halászhajók általában kevésbé kifinomultak és kisebb legénységgel működnek, változatlanul előfordulnak horgonykárok.

A globális kábelhálózat mindazonáltal többnyire igencsak ellenálló a sérülésekkel szemben. A Nemzetközi Kábelvédelmi Bizottság (International Cable Protection Committee; ICPC) szerint évente 150-200 káresemény éri a globális hálózatot, ami a közel 1,5 millió kilométernyi kábelhez képest nem sok. Ráadásul a legtöbb esetben, ha kár keletkezik, az viszonylag gyorsan kijavítható. Az ICPC-t 1958-ban alapították, és a tagsága olyan kormányzati adminisztratív szervekből, valamint vállalatokból áll, amelyek tenger alatti távközlési vagy energiakábeleket birtokolnak vagy üzemeltetnek; tagok továbbá a tenger alatti kábeliparban érdekelt vállalatok, köztük a világ legtöbb jelentős kábelrendszer-tulajdonosa és kábelhajó-üzemeltetője. Az ICPC elsődleges célja, hogy segítse tagjait a tenger alatti kábelek biztonságának javítását illetően azáltal, hogy fórumot biztosít a vonatkozó műszaki, jogi és környezetvédelmi információk cseréjének.

Ritkán hallani kábelhibákról, mert a legtöbb kábelt használó vállalat a hálózata kapacitását több kábelre osztja szét, így ha az egyik meghibásodik, a hálózat zökkenőmentesen működik a többin, amíg a sérült vezetéken helyre nem áll a szolgáltatás. Ez az ún. redundancia, a Google, a Facebook és a Microsoft ennek szükségessége miatt költött az elmúlt években több százmillió dollárt saját tenger alatti internetkábelekre. Ha egy kábel meghibásodik, hajót küldenek a megjavítására. A világon huszon-egynéhány ilyen hajó van, amelyek stratégiai szempontból olyan helyeken állomásoznak, ahonnan a lehető leghamarabb tudnak eljutni egy meghibásodott kábelhez. Egy mélyvízi javítás a helyszíntől és az időjárástól függően jellemzően egy-két hetet vesz igénybe. Ez nem jelenti azt, hogy egy egész ország internetkapcsolata leáll ennyi időre: sok országnak több kábele és ezeken a kábeleken belül több sávszélessége van, mint a minimálisan szükséges mennyiség, így ha néhány kábel megsérül, a többi át tudja venni a terhelést.

Bizonyos károk mindemellett elkerülhetetlenek. A Hunga Tonga-Hunga Ha’apai tűzhányó kitörése 2021-2022-ben tönkretette a csendes-óceáni szigetországot, Tongát a világ többi részével összekötő tenger alatti internetkábelt. Öt hétbe telt, mire az ország internetkapcsolata ismét teljesen működőképes lett, bár néhány ideiglenes szolgáltatás egy hét után helyreállt. Noha ez a hatalmas vulkánkitörés szokatlanul nagy esemény volt, egy vulkanikusan aktív területen fekvő szigetország kábelkapcsolata mindig jár némi kockázattal.

Jelentős útvonalak

Az euroatlanti térség a legrégebbi és az egyik legforgalmasabb tenger alatti kábelútvonal. Szintén forgalmas az Európát Ázsiával (a Földközi-tengeren, a Szuezi-csatornán és a Vörös-tengeren keresztül), valamint az Ázsiát az Egyesült Államokkal (a Csendes-óceánon keresztül) összekötő útvonal. Az Európából Ázsiába vezető sarkvidéki útvonalakat egyre inkább próbálják kihasználni, mivel ezek sokkal rövidebb távolságot fognak át, azonban a sarkvidéki kábelek jelentős műszaki kihívásokkal küzdenek, és egyelőre nem jelentenek érdemi alternatív útvonalat.

Az Európát Ázsiával összekötő útvonalnak a Földközi-tengeren, a Szuezi-csatornán és a Vörös-tengeren keresztül áthaladó szakasza – amelynek része egy 160 kilométeres szárazföldi szakasz is Egyiptomban – az itteni internetkábel-koncentráció miatt alighanem az internet legsebezhetőbb helye globálisan. Az Európai Parlament egy 2022. júniusi jelentése is kiemelte, hogy a térségben fennáll az internet széles körű megzavarásának kockázata. A költséghatékonyságon túl – ez az útvonal a legrövidebb (többnyire) víz alatti útvonal Ázsia és Európa között – azonban a vörös-tengeri kábelkoncentrációnak további előnye a hálózatok összekapcsoltsága.

Fokozott sebezhetőség

Az Északi Áramlat földgázvezeték 2022. szeptemberi felrobbantását követően a kormányok világszerte ígéretet tettek a víz alatti infrastruktúra és a tenger alatti kábelek jobb védelmére. A sebezhetőségre több incidens is rávilágított azóta: 2024 márciusában például Nyugat-Afrika partjainál több kábel meghibásodott, ami legalább tíz országot érintő jelentős internetzavarokhoz vezetett. Az ok szinte biztosan egy a térségben meglehetősen gyakori víz alatti iszapcsuszamlás vagy lavina volt. Néhány héttel korábban egy hajó horgonya szakította el a Vörös-tengeren a kelet-afrikai és az ázsiai partokat kiszolgáló kábeleket, miután a hajót eltalálta egy rakéta, amelyet a jemeni húszi fegyveresek lőttek ki.

Egy amerikai kiberbiztonsági cég, a Recorded Future egy 2023-as jelentésében azt állította, hogy Oroszország szorosan figyelemmel kíséri a tenger alatti kábelrendszereket, nagy valószínűséggel potenciális szabotázs céljából, megtorlásul Ukrajna nyugati támogatásáért. Az Egyesült Királyság azt állítja, hogy orosz tengeralattjárók figyelik az országba érkező kábeleket. A New York Times már 2015-ben arról számolt be, hogy orosz tengeralattjárók és kémhajók „agresszívan” tevékenykednek tenger alatti kábelek közelében az Északi-tengertől Északkelet-Ázsiáig.

A tajvani nemzeti számvevőszék 2024-es jelentése szerint külföldi hajók 2019 óta 36 alkalommal rongálták meg az országot a külső szigeteivel összekötő kábeleket; tavaly 12 incidenst regisztráltak. Nem zárható ki, hogy az esetek legalább egy része tudatos kínai műveletek eredménye. 2023 februárjában a Tajvant a Matsu-szigetekkel összekötő két kábelt néhány napon belül egy kínai halászhajó és egy kínai teherhajó is megrongálta, ami lassabb internetkapcsolatot és megszakadt telefonhívásokat okozott. Egy amerikai nemzetbiztonsági szakértő a Foreign Policy nevű folyóiratban Tajvan „láthatatlan blokádjának” próbakísérleteként jellemezte a történteket.

Gócpontok: a Balti-tenger és Tajvan

Nagyon nehéz azonban megállapítani, hogy egy kábel véletlenül vagy szándékos tevékenység eredményeként sérült-e meg, ugyanakkor a geopolitikai feszültségek miatt egyre gyakrabban felmerül a szabotázs gyanúja. Ez különösen igaz a Balti-tenger vonatkozásában, ahol a közelmúltban több incidens is történt, és ahol több tucatnyi internet- és energiakábel található, amelyek többnyire védelem nélkül hevernek a tengerfenéken. Az egyik legutóbbi ilyen incidens során, idén januárban Svédország szabotázs gyanújával lefoglalt egy hajót, miután a gyanú szerint megrongálódott egy kommunikációs kábel, amely Svédországot és Lettországot köti össze a Balti-tenger alatt. Oroszország tagadja, hogy bármi köze lenne az esethez, ugyanakkor a NATO szerint a Balti-tengeren „furcsán” viselkedő hajók között sok olyan van, amely orosz kikötőből származik, vagy orosz kikötőbe tart. Szintén 2025 januárjában a brit haditengerészet átkísért a La Manche-csatornán egy állítása szerint orosz kémhajót, hetekkel azután, hogy azon kapták, az Egyesült Királyság vizein „kritikus tenger alatti infrastruktúra felett vesztegelt”.

2024. december 25-én az Észtországot Finnországgal összekötő Estlink 2 villamosenergia-kábel meghibásodott, aminek következtében az Észtországba érkező villamos energia mennyisége közel kétharmadával csökkent. Másnap a finn hatóságok feltartóztattak egy Cook-szigeteki zászló alatt közlekedő tartályhajót, amely szerintük Oroszországból Törökországba szállított kőolajat. A gyanú szerint a hajó áthaladt a kábel felett, miközben a jelek szerint maga után húzta a horgonyát. A NATO – amely már korábban is figyelemmel kísért olyan eseteket, ahol kábelelvágás gyanúja merült fel – azonnal reagált: három hét alatt létrehozott egy balti-tengeri hadihajócsoportot kifejezetten az ehhez hasonló gyanús támadások elrettentésére. A Baltic Sentry elnevezésű új megfigyelő- és elrettentő missziót bejelentve Mark Rutte NATO-főtitkár úgy fogalmazott, hogy „komoly aggodalmakkal tölti el a kritikus tenger alatti infrastruktúránkat érintő növekvő fenyegetés”.

Míg a NATO fokozott készenléte leginkább az orosz csempészhajók „árnyékflottájára” vonatkozik, kínai tulajdonú hajók is gyanúba keveredtek, többek között 2024 novemberében, amikor egy teherhajót hetekig tartóztattak fel dán vizeken, miután két üvegszálas kábel megrongálódott. A Yi Peng 3 nevű hajó, miután elhagyott egy orosz kikötőt, állítólag megrongálta a Svédország és Litvánia, illetve Finnország és Németország között húzódó kábeleket. A hajó folytatta útját, miután a svéd és más országok nyomozóinak engedélyezték, hogy a fedélzetre lépjenek. A svéd hatóságok nem közölték, hogy találtak-e bizonyítékot. Kína közlése szerint továbbra is együttműködik a regionális hatóságokkal a vizsgálat során.

Tajvan környéke szintén gócpont a tenger alatti kábelek vonatkozásában. Idén január elején a tajvani parti őrség feltartóztatott egy hongkongi tulajdonú teherhajót, miután Tajvan legnagyobb távközlési vállalata értesítette a hatóságokat, hogy január 3-án megrongálódott egy tenger alatti kábel a térségben. Az előzetes helyzetértékelés szerint a kárt a teherhajó okozhatta; a tajvani kormány szerint elképzelhető, hogy kínai „szürke zónás beavatkozás” történt (vagyis olyan akció, amelynek célja az ellenfél kifárasztása anélkül, hogy tényleges tűzharcra kerülne sor). Az incidens nem okozott zavart a tajvani kommunikációban, mivel az adatokat más kábeleken továbbították.

Szabotázs vagy baleset?

Bár az európai hatóságok szabotázs gyanúja esetén feltartóztattak már hajókat, konkrét bizonyítékok hiányában nem vádolták meg közvetlenül Moszkvát vagy Pekinget. A szándékos rongálást rendkívül nehéz bizonyítani, az elsőre talán egyértelműnek tűnő esetek bonyolultságát pedig jól mutatja az, hogy sajtóértesülések alapján az elmúlt hónapokban a balti-tengeri energia- és kommunikációs vezetékekben keletkezett károk több amerikai és európai hírszerzési tisztviselő szerint mégsem orosz szabotázs, hanem valószínűleg balesetek következményei voltak. Az amerikai és az európai biztonsági szolgálatok között kialakulóban lévő konszenzus szerint az eddig összegyűjtött bizonyítékok arra utalnak, hogy a baleseteket a rosszul karbantartott hajókon szolgáló tapasztalatlan legénység okozta.

Ezt a magyarázatot nem mindenki fogadja el (például Finnország korábbi vezető katonai hírszerzője sem), és az érintett hajók viselkedésében mutatkozó anomáliákra hivatkoznak, valamint arra utaló bizonyítékokra, hogy Oroszország évtizedek óta jelentős erőforrásokat fordít a nyugati tengerfenék-infrastruktúra feltérképezésére és sebezhető pontjainak azonosítására. Ugyanakkor okkal merülhet fel az a kérdés is, hogy Oroszország miért kockáztatná tenger alatti rendszerek megcélzását NATO-tagállamok szegélyezte vizeken? Ez veszélyeztetné a kőolajcsempészetet, amelyre Moszkvának szüksége van az ukrajnai háború finanszírozásához, továbbá potenciálisan ahhoz vezethetne, hogy a nyugati kormányok nagyobb erőfeszítéseket tegyenek Oroszország az Atlanti-óceán északi része felé vezető hajóútjainak elzárására.

Összefoglalás

A tenger alatti kábelek nélkül a világ működése elképzelhetetlen lenne. Ahhoz képest, hogy a Nap átmérőjének megfelelő az összesített hosszuk, a sérülések ritkák és általában gyorsan helyrehozzák őket. A szabotázs lehetősége azonban egyre nagyobb aggodalomra ad okot. A kábelek gyakran elszigetelt, de nyilvánosan ismert helyeken találhatók, ami könnyű célponttá teszi őket az ellenséges akciók számára. Bonyolítja a helyzetet, hogy a szándékos rongálást rendkívül nehéz minden kétséget kizáróan bizonyítani. A jelenlegi nagyhatalmi viszályok és geopolitikai feszültségek közepette éppen ezért várható, hogy a kábelek szándékos tönkretétele gyakoribbá válik – ugyanakkor, mint egyes közelmúltbeli balti-tengeri incidensek is mutatják, a kezdetben egyértelműen szabotázsakciónak tűnő esetekről is kiderülhet, hogy valószínűleg baleset következményei.