Újabb mérföldkőhöz érkezett az OTP Csoport a nemzetközi tőkepiacokon: az Európai Unió bankjai közül elsőként indított kötvényprogramot a Hongkongi Értéktőzsdén (HKEX). A 7 milliárd euró keretösszegű EMTN-program bevezetését ünnepélyes gongceremóniával köszöntötték a Hongkongi Értéktőzsde Connect Halljában június 30-án.
Fotó: OTP
Az új program első lépéseként június 16-án 1 milliárd euró értékű Tier 2 kötvény kibocsátására került sor, amelyet Hongkongban és Luxemburgban is jegyeznek. Ez az OTP Csoport eddigi legnagyobb kötvénytranzakciója: a kereslet 4,1 milliárd eurós csúcs megrendelésállományt ért el, a végleges kibocsátási hozam 4,625 százalék lett.
„A hongkongi tőzsdei megjelenés jól mutatja az OTP Csoport hosszú távú gondolkodását és elkötelezettségét a nemzetközi tőkepiacok iránt. Hongkong a világ egyik meghatározó pénzügyi központja, amely fontos kapocs Kelet és Nyugat között. Számunkra ez nemcsak új finanszírozási lehetőséget jelent, hanem azt is, hogy tovább erősíthetjük kapcsolatainkat az ázsiai befektetőkkel” – mondta Pataki Sándor, az OTP Bank befektetői kapcsolatokért és tőkepiaci műveletekért felelős igazgatója.