Nagyot fordult a kormány terve: milliárdokkal kevesebbet vár a boltoktól

A módosított 2026-os költségvetésben több mint 65 milliárd forinttal csökkentette a kormány a kiskereskedelmi adóból várt bevételt. A Niveus szerint azonban nemcsak az idei bevétel alakulása érdekes: a közelmúltbeli adóváltozások, az uniós eljárás és Magyarország korábbi vállalása miatt hosszabb távon maga a kiskereskedelmi különadó jövője is kérdésessé válhat. Emellett jelentősen visszavágták a társasági adóból várt bevételt, miközben a pénzügyi szektortól közel 200 milliárd forinttal többet várnak.

A bankoktól viszont közel 200 milliárddal többet várnak

Ezzel éppen ellentétes változás látható a pénzügyi szervezetek befizetéseinél. Az eredeti 292 milliárd forintos előirányzat 490,2 milliárd forintra emelkedett. Ennek döntő háttere a 2026. évre vonatkozó kulcsemelés: a kormány akkor mintegy 185 milliárd forintos többletbevétellel számolt az intézkedésből. Ez nagyságrendileg megfelel a mostani, 198,2 milliárd forintos előirányzat-emelésnek.

A három adónem változása jól mutatja, hogy a költségvetés módosítása nemcsak a hiány újratervezéséről szól. Jelentősen megváltozott az is, hogy az állam a vállalati szektor egyes adóiból mekkora bevételre számíthat idén.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo