Most több százezer forintot lehet nyerni állampapírral

Az Államadósság Kezelő Központ hamarosan lezárja a jelenleg elérhető PMÁP sorozatok értékesítését, helyettük pedig újakat kínál majd. Rossz hír a befektetőknek, hogy az új, 2023. június 1-től elérhető, 2028-ban és 2031-ben lejáró sorozatok 0,5 százalékponttal alacsonyabb kamatprémiumot fizetnek majd az infláció felett. Ez alapján a kamatuk az első évben 14,75, illetve 15,50 százalék lesz. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, mennyit nyerhet az, aki gyorsan lép, és még a magasabb kamatprémiummal elérhető konstrukciókból vásárol.

A kamatok megállapításánál a már ismert tényadatokat, az MNB várakozását, illetve az MNB inflációs célértékét vették alapul. A szakértők úgy kalkuláltak, hogy a kapott kamatokat változatlan hozam mellett újra befektetik. A 2031-ben lejáró sorozat 2030-as értékesítésekor 1%-os költséggel számoltak.

Ezek alapján a jelenleg elérhető 2030/J PMÁP választásával 7 év múlva 16,8 millió forintot kapnának a befektetők a 10 millió forintjuk után. Ha az új konstrukciót választanák, akkor viszont 16,5 millió forintot kapnának vissza a befektetés lejárat előtti értékesítésekor. Vagyis mintegy 300 ezer forintot nyerhetnek akkor, ha gyorsan lépnek. Amennyiben pedig a befektető az új állampapírt a 8 éves futamidő végéig megtartja, akkor 17,3 millió forintot kaphat kézhez végül.  

Önmagában a 0,5 százalékos kamatkülönbözetnek nagyobb lenne a hatása, nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a jelenlegi sorozat már elindult, vagyis a jelenlegi magas kamatot időarányosan rövidebb időre fogja megkapni az, aki most vásárolja meg az állampapírt. (Ez a hosszabb befektetés esetén 2030-ban lesz igaz, ott azonban a lejárat előtti alacsonyabb kamatból esik ki egy kisebb összeg.)

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo