Mit tanulhatnak a hazai webshopok a nemzetközi e-kereskedelem óriásaitól?

Óriásit robbant az e-kereskedelmi szektor a tavalyi évben, hiszen 2020-ban már a Föld lakosságnak több mint negyede, mintegy kétmilliárd fő vásárolt online. A webshopok számára azonban nem csak a növekvő forgalom jelent kihívást, de az átalakuló felhasználói igényeknek is meg kell felelniük ahhoz, hogy talpon tudjanak maradni a globális nagyágyúk mellett.

Biztonság

A mind gyakoribb és komolyabb veszteségeket okozó kiberfenyegetések idején minden olyan megoldás kincset érhet, amely csökkenti a kockázatokat. Ha a microservice architektúra segítségével építjük fel IT-rendszerünket, úgy az egymástól független backend részegységeket nem kell publikussá tennünk az interneten, így kisebb a veszélye, hogy rést találnak rajta a kiberbűnözők. Azt talán nem is kell külön taglalni, hogy a támadások által okozott leállás vagy adatszivárgás mekkora anyagi és reputációs kárt okozhat egy webáruháznak.

Tanulhatóság és népszerűség

A microservice architektúra kapcsán fontos megemlíteni, hogy az újításokhoz nem kell feltétlenül a korábbi fejlesztő csapatot felkeresni, hiszen bármelyik szakember gyorsan fel tudja venni a fonalat és el tudja végezni a szükséges változtatásokat. A profik saját bevallása szerint a könnyen átlátható struktúrának köszönhetően akár 50% is lehet a programozáson megtakarított idő. A fejlesztők ráadásul nagyon szeretnek a microservice architektúrával dolgozni, így a népszerű megoldás még a hozzáértő, kiváló IT-sokat is hozzánk csábíthatja.

Amazon, ebay, Walmart - a nagyok után szabadon

A fentiekből egyenesen következik egy további fontos előny, melyre a microservice architektúra alkalmazásával tehetünk szert: a webshopok gyorsan és könnyen tudnak alkalmazkodni a vásárlók igényeihez, ez pedig talán az egyik legfontosabb szempont az e-commerce világában. A felhasználók azt várják, hogy az online platformok előre kitalálják, milyen termékeket és szolgáltatásokat keresnek, gyors betöltési sebességet és fizetési opciókat kínáljanak, illetve megfelelő lehetőséget biztosítsanak a visszajelzéseknek és a kétoldalú kommunikációnak. Mindez folyamatos, naprakész fejlesztést igényel, így felbecsülhetetlen az értéke a rugalmas és szabadon bővíthető informatikai környezetnek.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo