Ezzel szemben a KSH 2025. I. negyedévre vonatkozó adatai szerint a használt lakások átlagos négyzetméterára országosan 602 ezer, az új lakásoké pedig 1,174 millió forint volt. Így a most maximálisan felvehető 11 millió forintból már csak 18,3 használt, illetve 9,4 új négyzetméter jönne ki, ami 49,4 százalék, illetve 52,5 százalék csökkenést jelent. (A KSH-adatok az idei év első negyedévére vonatkoznak, a szeptemberben induló Otthon Start Program hatása ebben a számításban még nem látszik.)
Nem csak a négyzetmétereken látszik a vásárlóerő csökkenése
A 2020-as évtized első felében szárnyaló infláció nem csak az ingatlanpiacon éreztette a hatását, így a babaváró hitel vásárlóerejének csökkenése az élet más területén is tetten érhető. A KSH vonatkozó adatai szerint 2019-ben 246 788 forint volt a havi nettó átlagkereset, így a babaváró maximális hitelösszege annak bevezetésekor még 40,5 havi, vagyis 3,4 évi átlagfizetésnek felelt meg.
Ezzel szemben idén júniusban már 484 200 forint volt a nettó átlagkereset, így a babaváró már csak 22,7 havi, vagyis 1,9 évnyi átlagkeresetnek felel meg. A babaváró tehát hat év alatt durván az értéke felét elvesztette.
Takaréklángon a konstrukció
Részben ez is az oka lehet annak, hogy a babaváró hitel az elmúlt években igen sokat vesztett a vonzerejéből. 2019-ben, fél év alatt 471,61 milliárd forintnyi babaváró hitel került kihelyezésre, ami átlagosan havi 78,6 milliárd forintot jelentett. 2020-ban összesen 618,38 milliárd forintnyi babavárót vettek fel a magyar házaspárok, abban az évben havonta átlagosan 51,53 milliárd forintra kötöttek szerződést a párok.