Minden várakozást messze felülmúlt a hazai külkereskedelem

Brutális, 1089 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelemben májusban, az energiaárak, valamint a belső kereslet mérséklődésének köszönhetően.

A számottevően csökkenő gázfogyasztás hatására a gáztárolók töltöttsége jóval meghaladja az egy évvel ezelőtti szintet, így kevesebb importra lesz szükség a tárolók feltöltéséhez. Az üzemanyagfogyasztás szintén meredek csökkenést mutat, ami a nyersolaj és olajszármazék importot csökkentheti jelentős mértékben. Az áramfogyasztás szintén nagymértékben csökkent, azonban az áram esetében a napenergia térnyerése is segítheti az import volumenének csökkentését. Ugyanis a naperőművek által előállított villamos energia az utóbbi hónapokban többször ért el történelmi csúcsokat, egyes napokon néhány órára már áramexportőr volt a magyar villamosenergia rendszer, ami érdemben csökkentheti a nettó áramimportot.

Kilátások

A beruházások és a fogyasztás idei lassulása, átmeneti visszaesése, valamint a cserearányok várható markáns javulása miatt a külkereskedelmi egyenleg érdemi javulásának folytatására számítunk, amit az ellátási problémák és a chiphiány enyhülése, valamint új termelőkapacitások üzembe helyezése is támogathat az export javulásán keresztül, amelyek ellensúlyozhatják a gyengülő külső keresletet - írta az elemző.

Az energiaárak előrejelzésével kapcsolatos nehézségek és váratlan volatilitások miatt továbbra is bizonytalanságok övezik a külkereskedelmi teljesítményt, azonban az új ipari kapacitások kiépülésével a következő években újra javulhat a külkereskedelem egyenlege. Idén a külkereskedelmi mérleg többlete elérheti a 2,5 milliárd eurót az előző évi közel 8,6 milliárd euró hiánnyal szemben, azonban az energiaárak tartósan a jelenlegihez hasonló kedvező szinten alakulása esetén értelemszerűen ez a szám további javulást mutathat.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo