Mi lesz a közlekedési beruházásokkal?

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) törekszik arra, hogy a meglévő, már megállapodásokkal rendelkező projektek legalább egy részének idei kivitelezését lehetővé tegyék úgy, hogy azok finanszírozása a 2010-es költségvetés terhére valósuljon meg - közölte a KHEM.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A KHEM az InfoRádió azon keddi értesülésére reagált, amely szerint a tárca forráshiány miatt leállíttatta a balesetveszélyes forgalmi csomópontok átépítését. Ezekre a beruházásokra a pályázaton nyertes önkormányzatok korábban jelentős önrészt fizettek be az államnak, most azonban a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) levelet írt az érintett települések polgármestereinek, amelyben arra kéri őket, hogy függesszék fel a már félretett önrészek átutalását - olvasható kedden az InfoRádió honlapján. A nyerteseknek az Útpénztár fizette ki a pénzt.

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közlése szerint még nincs végleges döntés az ügyben, és a tárca jelenleg is vizsgálja, hogy az Útpénztárból mennyi fejlesztés és milyen ütemezésben valósítható meg a közútkezelői alaptevékenység fenntartása, illetve a közlekedés alapvető biztonsági szintjének megőrzése mellett.

Az önkormányzatok értesítését még a tervezés folyamatában a tárca azért tartotta szükségesnek, hogy a lehető legkisebb kárt okozzák az érintetteknek, ne szülessenek visszafordíthatatlan döntések - olvasható a KHEM reagálásában, majd hozzáteszik, hogy a magyar gazdaság és költségvetés nehéz helyzete lecsapódik a közlekedési ágazatban is, ahol a többi területhez hasonlóan rendkívüli takarékossági intézkedésekre van szükség.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.
Alulértékelte az USA Irán drónseregét

Alulértékelte az USA Irán drónseregét 

Több amerikai katona halálával számolnak az USA-ban az iráni drónok miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo