Mi a siker kulcsa az építőipari cégek számára?

A közelmúlt történései egyértelműen azt igazolják, hogy azok az építőipari cégek kerülhetnek ki megerősödve az ágazatot sújtó recesszióból, amelyek határozott és gyors lépéseket tesznek az innovatív megoldások és a fejlett technológiák alkalmazásának bevezetésére. Azok a vállalatok, amelyek idejében végrehajtják a kulcsfontosságú változtatásokat az építési projektek irányításában, komoly előnyre tehetnek szert versenytársaikkal szemben 2024-ben - és még sok éven át. Az építőipari szoftverét Magyarországon is forgalmazó bécsi székhelyű PlanRadar az építési projektmenedzsment jövőjével foglalkozó szakmai útmutatójában azt foglalta össze, hogy a digitalizáció hogyan támogatja az ágazat sikeres talpra állását a jövőben.

A gazdaság számos más területéhez hasonlóan a hazai építőipar is megszenvedte a világjárványt, az ellátási láncok szakadozása miatt kialakult problémákat, az energiaárak emelkedését, az alapanyagköltségek megugrását, a magas inflációt, a szakképzett munkaerő hiányát. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 2023 szeptemberében a termelés volumene 6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A mostani környezetben minden eddiginél nagyobb kihívást jelent egy építési projekt nyereségességének biztosítása.

Hogyan lehetnek sikeresek? (Fotó: Depositphotos)
Hogyan lehetnek sikeresek? (Fotó: Depositphotos)

A kedvezőtlen változások feltárták a hagyományos üzleti gyakorlatok gyengeségeit, alkalmazkodásra kényszerítették a piaci szereplőket, ugyanakkor új lehetőségeket is kínálnak számukra. A PlanRadar szakmai útmutatója idézi a Global Data kutatóközpont előrejelzését, amely szerint az építési projektmenedzsment hosszabb távú kilátásai kedvezőek, a következő három évben, világszinten 2 százalékos növekedés várható, azonban rövid távon továbbra is erőteljesek a kihívások. De van megoldás.

A digitalizációban rejlő lehetőségek

A digitális technológia az elmúlt 20 évben gyakorlatilag minden iparágat megváltoztatott, jelentősen növelve a termelékenységet, a hatékonyságot. Az építőipar lemaradása azonban tetemes, még a projektmenedzsment területén is, ahol ugyan rendelkezésre állnak az új technológiák, ennek ellenére a vállalatok 42,5 százaléka nem használ semmilyen szoftvert, ragaszkodik, a hagyományos, papíralapú megoldásokhoz.

A PlanRadar szakmai útmutatója szerint azonban érik a változás, egyre többen ismerik fel és használják ki a digitalizációban rejlő lehetőségeket. Ezek az eszközök javítják a tervezési döntéseket, ösztönzik az együttműködést, erősitik a kommunikációt, időben feltárják az ellentmondásokat és a téves feltételezéseket, automatikusan azonosítják a költségtúllépéseket vagy a tervekben szereplő hibás kalkulációkat.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo