Mennyire volt sikeres a kormány keleti nyitása?

A 2010-es választásokat követően a kormány meghirdette (a sikertelen déli, arab stb. mellett) a keleti nyitás politikáját. Ennek keretében a magyar adófizetők pénzéből kínai és orosz gigaprojektek valósulnak meg Magyarországon, például a Paksi Atomerőmű bővítése (4-5 ezer milliárd Ft), a Budapest-Belgrád vasútvonal (700 milliárd Ft), vagy újabban a Fudan egyetem budapesti campusa (540 milliárd Ft).

A külföldi befektetések tekintetében a legfrissebb elérhető információ az MNB által a 2014-2018-as időszakról közölt adatok. Ebből kiderül, hogy a Magyarországra érkező külföldi befektetések kétharmada Európából érkezett, és az is, hogy Németországból több érkezett, mint egész Ázsiából összesen. Érdekesség, hogy Ázsiából Kínát, Dél Korea, Japán és India is megelőzte a befektetések mértékében, valamint, Tajvan is jelentős befektető (az összes befektetés 1,3 százalék innen érkezik), ahhoz képest, hogy az őt nem elismerő szövetséges Kína súlya 2,7 százalék.

A kontinensek léptékében látjuk, hogy az ázsiai befektetések 2014 és 2018 között 10 százalékkal csökkentek, míg az Európai befektetések ugyanekkora mértékkel növekedtek. Ugyanakkor az Ázsiával nagyságrendileg megegyező súlyú Észak-Amerika esetén ugyan ezen időszak alatt jelentősen nagyobb, 35 százalékos csökkenés következett be.

Ez szintén azt támasztja alá, hogy a keleti nyitás politikája legjobb esetben is csak lassítani tudta az Ázsiából érkező befektetések csökkenését, így nem érve el sikereket.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo