Mennyire szűkmarkú a kormány, ha a munkanélküliekről van szó?

A koronavírus-járvány a hazai munkanélküli ellátási rendszer sok hiányosságát felfedte.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Minden magyar munkavállaló a bruttó bérének másfél százalékát munkaerő-piaci járulékként fizeti be a költségvetésbe, saját munkanélkülivé válásának esetére, hogy ellátást kaphasson. Az igen rövid, 3 hónapos álláskeresési járadékra minden, korábban legalább egy év munkaviszonnyal rendelkező munkanélküli jogosult - írja friss elemzésében a GKI.

Az ellátás minimális összege a korábbi bruttó bér 60 százaléka, de nem több mint a minimálbér, tehát 2020-ban legfeljebb 161 ezer forintot kaphattak támogatásként az álláskeresők havonta, összesen pedig maximum 483 ezer forintot. Ezt követően a megélhetés töredékét sem fedező, 23 ezer forintos szociális támogatás illeti meg azokat, akik nem találtak állást, ennek összege 2010 óta nem változott. Álláskeresési járadékhoz 2020 végén 78 ezer, szociális ellátáshoz pedig 72 ezer álláskereső jutott, miközben 141 ezer munkanélküli semmilyen támogatást nem kapott. Másik lehetőség támogatás szerzésére a közfoglalkoztatásban való „ideiglenes” elhelyezkedés, a minimálbér közel feléért, ami 2020-ban havi bruttó 82 ezer forintot jelentett.

Munkaerő-piaci járulékokból származó bevétel és az ebből munkanélküli ellátásokra kifizetett összegek alakulása 2012 és 2020 között (milliárd forint, forrás: KSH és az Államkincstár adataiból GKI számítás)

A befizetett 1,5 százalékos munkaerő-piaci járulékból 2012 és 2020 között 600 milliárd forint került munkanélküli ellátásra, így 2021-re az államháztartásnak 1,1 ezer milliárd Ft-os többlete származott a munkanélküliek ellátására befizetett járulékokból. Ez azt jelenti, hogy 2020-ban a többletből az összes akkori álláskereső teljes éves ellátását lehetett volna finanszírozni az addigi szabályok mellett, és még mindig több évre elegendő támogatási összeg maradt volna az államkasszában.

Ha az álláskeresők foglalkoztatásba való visszakerülését segítő közmunka programot is a munkaerő-piaci járulékokból fizetendőnek tekintjük, akkor a közmunkások bérének kifizetése mellett (az uniós programokkal is számolva) is 70 milliárd forintos többlete maradt az államnak 2020-ra. Ez a három hónapos helyett akár egy vészhelyzeti 5 hónapos támogatási időszakot is lehetővé tett volna az újonnan munkanélküli ellátásban részesülőknek. Ehelyett ez a 70 milliárdos többlet 2021-re 124 milliárdra duzzadt.

A kormányzat tehát nem csak szűkmarkú a munkanélküli támogatásokkal, de a közmunka program keretein belül, ami a hosszabb ideig munkanélkülivé vált személyeknek biztosítana foglalkoztatást, csupán a minimálbér feléért nyújt „megélhetést”. A közmunka program nem képes hosszútávú megoldást nyújtani a foglalkoztatásból kiesettek nagy többsége számára, a legtöbben „beleragadnak” a programba. Ezzel a hazai munkanélküliség valódi mértékét inkább csak elrejti és a foglalkoztatásból kiszorult személyeket pedig a társadalmi periférián tartja. Nagyobb szükség volna egy átfogóbb szociális támogatási rendszerre, ami a jelenlegi három hónapos támogatási időn túl is kellő támogatást nyújt az álláskeresőknek a foglalkoztatásba való visszatérésig.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo