Mennyiért lehet vízparti nyaralót venni? Leesik a német nyugdíjasok álla is

Idén kis késéssel érkezett meg legnagyobb tavaink partjára az ingatlanpiac szokásos, szezonális élénkülése. Volt, ahol az áprilisi pezsdülést visszaesés követte, mivel a hűvös-esős május nem kedvezett a vízparti ingatlanok iránti érdeklődésnek. Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója szerint az időjárás javulásával visszatértek az érdeklődők is, bár az idei év feléhez közeledve a Balaton déli partján az értékesítés és árbevétel szempontú forgalom nem éri el a tavalyi év azonos időszakának számait.

„akinek sürgős volt az eladás, az lejjebb vitte az árat, de ez máskor is így van”.

A Velencei-tó környékén Lepsényi Kornél ugyancsak azt látja, hogy nehezen csökkentik igényeiket a tulajdonosok:

„Általában hiába mutatjuk a realitást tükröző idei adatokat, a tavalyi számokkal biztatják magukat, hogy majd csak jobb lesz a piac”.

A Balaton déli partjáról egy kicsivel nagyobb rugalmasságról tud beszámolni Katona Tamás.

„A használt piacon sok esetben el tudtunk érni 10 százalék körüli-feletti engedményt az eladóknál, s ezen felül lehetséges még alku is, aminél a 10 százalék sem számít mostanában soknak”.

Ezzel szemben az északi part használt lakásainál egyáltalán nem jellemző sem az árcsökkentés, sem a jelentősebb alku. Tóth Tibor ezt azzal magyarázza, hogy errefelé a települések erősen lakáshiányosak. Ha megjelenik egy hirdetés, másnapra már van 15-20 érdeklődő, így az eladó úgy látja, van kereslet.

„Az alacsony rezsijű kis lakások négyzetméterára talán még nőtt is ebben a periódusban”,

mondja a szakember, s rögtön érzékelteti is a hiány hatását. Egy 36 négyzetméteres lakás például Ajkán most 20 millió forint körül van, holott szerinte a reális piaci ára inkább 10-11 millió lenne, ám lesz, aki ennyiért is elviszi. S akár befektetésnek is veheti, mert az albérleti kereslet gyorsan nő, s a térség városaiban a havi díjak már 100 ezer forint körül mozognak.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo