Mennyiért lehet vízparti nyaralót venni? Leesik a német nyugdíjasok álla is

Idén kis késéssel érkezett meg legnagyobb tavaink partjára az ingatlanpiac szokásos, szezonális élénkülése. Volt, ahol az áprilisi pezsdülést visszaesés követte, mivel a hűvös-esős május nem kedvezett a vízparti ingatlanok iránti érdeklődésnek. Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója szerint az időjárás javulásával visszatértek az érdeklődők is, bár az idei év feléhez közeledve a Balaton déli partján az értékesítés és árbevétel szempontú forgalom nem éri el a tavalyi év azonos időszakának számait.

A Balaton északi partján is csak elvétve fordulnak elő külföldi vevők, azonban itt is megélénkült a telkek iránti érdeklődés. Tóth Tibor, az OTP Ingatlanpont stratégiai partnere szerint már azokat a kisebb értékű zártkerti ingatlanokat is keresik, ahova rendszámmal rendelkező lakókocsit is el lehet helyezni. Ezek mellett megjelent az érdeklődés az olyan nagyobb, legalább 1500 négyzetméteres földterületek iránt, amelyek egy friss jogszabályváltozás nyomán tanyákká minősíthetők, így pedig – a korábbi 3 százalék helyett – 30 százalékban beépíthetők. Az építési szabályzattal közel egy időben módosították a földforgalom szabályozását is, ami mostantól nagyobb beleszólást ad az árakba az államnak. E két módosítás ingatlanpiaci következményeinek megbecsléséhez ma még nincsenek tapasztalatok.

Nem sok 50 millió

A Balaton déli partján megjelent az érdeklődők között néhány külföldi is, jellemzően német nyugdíjasok. Ők részben csalódottak, mert most szembesültek azzal, hogy milyen mértékű árnövekedés volt az elmúlt két évben, amióta a Covid miatt nem jártak erre.

„Jó, használt ingatlant keresnek 50 millió forint alatti áron, de ez Siófokhoz hasonlóan, a déli part többi részén sem reális, hiszen egy puszta telek is 20-30 millió forintba kerül” – idézi fel Katona Tamás a csalódottságuk okát. Errefelé 50 millió alatt csak olyan házat lehet venni, amire nagyon sokat kell még költeni.

A tavak partján általános tapasztalat, hogy a korábban kialakult árszintet a kereslet visszaesése sem tudta letörni. A Tisza-tónál sem volt általános csökkenés, Kiss György Csaba tapasztalata szerint,

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo