Meglepő fordulat a magyar vállalatoknál

A magyar kis- és középvállalkozások idén ősszel kiemelkedő stabilitást mutatnak a munkaerőpiacon: 82 százalékuk nem tervez változást a dolgozói létszámban a következő egy évben, ami rekordmagas arány a K&H kkv bizalmi index történetében. A vállalkozások bérezési gyakorlata is egyre tudatosabb: a béremelések üteme kiegyensúlyozottabbá vált, miközben a juttatási struktúra is a hosszú távon fenntartható működést tükrözi – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb, 2025 harmadik negyedéves adataiból.

A válaszadó hazai kkv-k 82 százaléka szerint nem várható érdemi változás a dolgozói létszámban az elkövetkezendő 12 hónapban. Ez minden eddiginél magasabb arány, az eddigi csúcs 77 százalék volt. Csupán a cégek 5 százaléka tervez létszámcsökkentést, ami két százalékponttal kevesebb az előző negyedévhez képest. A bővülést tervező cégek aránya mérsékeltebb, ugyanakkor ez is azt mutatja, hogy a vállalkozások a biztonságos működésre és a meglévő munkaerő megtartására helyezik a hangsúlyt.

A béremelések várható mértéke átlagosan 6 százalék, ami a 2020-as szinthez hasonlóan tervezhető növekedést jelez. A vállalkozások 65 százaléka tervezi a bérek emelését a következő évben, a fizetések változatlanságát tervező cégek aránya pedig 33 százalék. A vállalkozások mindössze 3 százaléka számít csökkenésre – ami a tavalyi harmadik negyedévhez hasonlítható érték. Mindez jól tükrözi a munkaerőpiaci egyensúlyt és az alkalmazkodóképességet a kkv szektorban.

A béren kívüli juttatások terén is a tudatos tervezés a meghatározó: a cégek 35 százaléka biztosít valamilyen formában ilyen juttatást. A leggyakoribb juttatási formák továbbra is a SZÉP-kártya, a 13. havi fizetés, illetve jutalom vagy prémium, amelyek segítik a munkavállalók motivációját és megbecsülését. Emellett több vállalkozás nyújt utazási támogatást, kulturális vagy egészségmegőrző juttatásokat.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo