Meggondolatlan fiatal felnőttek? Kiderült, mennyi igaz a mítoszokból

Meggondolatlanság, impulzív döntések, elmaradt jövőtervezés – vajon igazak az Y-generációval szemben megfogalmazott kritikák? A Generali Biztosító kutatása a fiatal felnőttek pénzügyi tudatosságával, megtakarítási hajlandóságával és az öngondoskodással kapcsolatos attitűdjeit vizsgálta, lerántva a leplet a generáció gondolkodásmódjáról.

Egyre fontosabb szerep jut világszerte az Y-generáció tagjainak, hiszen mind nagyobb részét alkotják a keresőképes aktív lakosságnak. Így van ez hazánkban is, hiszen közel 1,7 millió Y-os fiatal van jelen a munkaerőpiacon, ezzel az X-generáció után a második legnépesebb nemzedéknek számítanak Magyarországon. Míg azonban más korosztályok esetében viszonylag egységes képet kaphatunk az őket jellemző értékekről, gondolkodásmódról és attitűdökről, ez az Y-generáció esetében egészen változatosan alakul. A betöltött életévek helyett a fiatal felnőttek között inkább az élethelyzetbeli változások számítanak valódi mérföldkőnek: míg a munkavállalás első éveiben a bakancslistás tételeket pipálják ki az Y-osok (főként utazásra, élményekre vagy drágább elektronikai eszközökre költenek), a házasságkötés és a gyermekvállalás után előkerülnek a megtakarítások, a lakásvásárlás, még később pedig a hosszabb távú célok és az öngondoskodás is fontos szempontként fogalmazódik meg.

Mítosz és valóság – ilyennek látja magát az Y-generáció

A Generali kutatása a 20-as és 30-as korosztály pénzügyi attitűdjeit övező sztereotípiák és tévhitek valóságtartalmát térképezte fel – mégpedig éppen az érintettek, az Y-generáció tagjainak megkérdezésével. Milyen elképzelések rejtőznek valójában a hedonistának és jövőnélkülinek bélyegzett korcsoport gondolkodása mögött?

(Fotó: Pexels)

  1. Mítosz: a fiatal felnőttek pénzügyi döntéseiben komoly szerepe van a szülők, közvetlen hozzátartozók által mutatott példának.
Valóság: a válaszokból az derült ki, hogy a fiatalok valóban gyakran követik az otthoni példákat a pénzügyekben is, sőt, a szolgáltatók és a termékek kiválasztásában is meghatározó példának tekintik a szülőket. Sokszor ebből a szempontból is későn önállósodnak, és inkább családi flottához vagy szolgáltatáscsomaghoz csatlakoznak szívesen.
  1. Mítosz: a generáció legfiatalabb tagjainál semmilyen formában nem jelenik meg a pénzügyi tudatosság.
Valóság: ez nem teljesen igaz. Jellemző, hogy mobiltelefonra, fényképezőgépre, laptopra, illetve utazásokra nem csak szívesen költenek, hanem biztosítják is őket. A válaszadók szerint csak a 20-as éveik második felében jelenik meg az igény a megtakarításra, ennek konkrét céljáról azonban még ekkor sincsenek meggyőződve, inkább csak azt tudják, hogy szeretnének félretenni.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo