Megállt a magyarok fizetőképességének javulása

Az Intrum és a GKI kutatásának legfrissebb adatai alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva ugyan javulás tapasztalható a fizetőképességi indexben, az idei harmadik negyedévben azonban az index inkább stagnált. Ebben az időszakban csupán két régióban csökkent a lakosság fizetőképessége, így a következő időszakban várhatóan valamivel könnyebben tudják a magyarok teljesíteni esedékes pénzügyi kötelezettségeiket.

Az Intrum és a GKI Gazdaságkutató Zrt. közös munkája eredményeként létrejött Intrum Regionális Fizetőképességi Index (IRFI index) a magyar háztartások fizetőképességének alakulását vizsgálja historikusan a hét magyarországi régióban. Az elmúlt negyedév adatai szerint a fizetőképesség terén továbbra is jelentős eltérések figyelhetők meg az ország különböző régióiban: a gazdasági gyengélkedés leginkább Észak-Magyarországot és a Dél-Dunántúlt sújtotta, ahol a fizetőképességi index csökkenést mutatott, míg Közép-Magyarországon stagnált. Ezzel szemben Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl, valamint az ország keleti régiói – Észak-Alföld és Dél-Alföld – növekedést értek el az index tekintetében, ami azt jelzi, hogy itt a háztartások helyzete stabilizálódik.

A legfrissebb adatok szerint a Dél-Alföldön az index 71,5 pontra nőtt, ami 3,2 százalékos negyedéves növekedést és 21,8 százalékos éves emelkedést jelent, így a lakosság várhatóan jobban tudja teljesíteni pénzügyi kötelezettségeit. Ezzel szemben a Dél-Dunántúlon az index 6,8 százalékkal 63,8 pontra csökkent, bár még így is 5,7 százalékkal könnyebben teljesítik pénzügyi kötelezettségeiket az itt élők az előző évhez képest. Az Észak-Alföldön a fizetőképességi index 1,9 százalékkal 73,7 pontra nőtt, míg a közép-dunántúli régióban 57 pontra emelkedett az index, ami 3,8 százalékos növekedést jelent. Közép-Magyarországon szinte változatlan az index értéke az előző negyedévhez képest, éves viszonylatban viszont 37 százalékkal nőtt a mutató. A Nyugat-Dunántúlon is pozitív irányú változás figyelhető meg, ahol az index 52,8 pontra nőtt, 4 százalékos emelkedéssel, és az előző évhez képest 17,2 százalékkal javult.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo