Még nem dőlt el, ki szedi be az adót

Esély van arra, hogy az önkormányzati adóhatóságoknál maradjon a helyi iparűzési adó (hipa) beszedése, amelyet fokozatosan az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) venne át idén júniustól - mondta Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Borkai Zsolt tavaly Veszprém polgármesterével közösen az Alkotmánybíróságnál (AB) támadta meg a 2009 júniusában megszületett jogszabályt, amely szerint az iparűzési adó beszedését 2011 végéig fokról-fokra az APEH feladatkörébe kell helyezni. A döntést azóta több önkormányzati szövetség is megtámadta az AB-nál, a tárgyalás időpontját egyelőre nem tűzték ki.  

A politikus szerint az újonnan alakuló Országgyűlésben erősebb lehet az önkormányzati érdekek képviselete, komoly ellenérdek pedig nincs azzal szemben, hogy a záros határidőn belül eltöröljék a hipa beszedés központosításáról szóló törvényt. Az ezzel kapcsolatos döntés, azonban az új parlament megalakulását követően csak hónapok múlva várható, így lehet, hogy addigra már az APEH végzi majd a beszedés feladatait.

Gondok lehetnek a költségvetésben

A polgármester szerint a központi beszedéssel a legfőbb probléma, hogy a az APEH az évi négy fizetési esedékességet követően, csak egy hónapon belül utalná ki a helyhatóságokat megillető bevételt, ez pedig megnehezíti a költségvetésük tervezését.

Az egyhónapos késés miatt jelentős kamatbevételtől esnének el a helyhatóságok: Győrben - amely az ország egyik legjelentősebb hipa bevétellel rendelkező települése - a márciusban beszedett részlet mintegy 5-600 millió forint volt - tette hozzá. A politikus szerint aggályos az is, hogy az állam esetleg egy bizonyos összeget visszatartana a bevételből. Szerinte ugyanakkor a központi büdzsé ezáltal nem jutna jelentős többlethez, úgy látja, az állam nem komoly ellenérdekelt fél.

Valószínűleg nem fog megszűnni

Borkai Zsolt nem tud olyan tervezetről, amely a helyi iparűzési adót a közeljövőben eltörölné. Hozzátette később ez megtörténhet, de csak abban az esetben, ha az állam kompenzálni tudja a kieső bevételeket. Ennek módja lehet például a párhuzamos feladatok csökkentése, vagy a központi normatíva növelése. Elképzelhetőnek véli azt is, hogy az állam a személyi jövedelemadóból többet utalna vissza a helyhatóságoknak, ennek fedezetét az újonnan teremtett munkahelyek jelenthetik.

Hozzáfűzte: visszajelzései alapján a vállalatok elsősorban nem az adónem megszüntetését, hanem annak mérséklését kívánják elérni.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo