Még mindig fájdalmasan gyorsan drágulnak a budapesti lakások

Az adásvételi tranzakciók számának növekedése 2019-ben megállt, és az Otthon Centrum adatai szerint az egy évvel ezelőttihez képest kis mértékben visszaesett. A forgalom zömét továbbra is a főváros és a megyei jogú városok adták.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A családi házak négyzetméterárai az Otthon Centrum adatai szerint átlagosan harmadával nőttek ugyanezen időszak alatt. „Budán majdnem duplázódott az átlagár, a külső pesti kerületekben is ehhez közelített a növekedés, de a régióközpontokban is másfélszeres volt az áremelkedés 2013 óta” – összegzett Soóki-Tóth Gábor, aki azt is elmondta, hogy ebben a kategóriában év közben már árcsökkenés volt tapasztalható.

Dráguló lakások

Az elemzéséből az is kiderül, hogy 2019-ben a fővárosi használt téglalakások négyzetméterára minden kerületben legalább 10 százalékot emelkedett az előző évhez képest. 20 százalékot meghaladó átlagár-növekedés volt Budán a III., a XII. kerületben, a pesti oldalon a VIII., IX., X., XIII. kerületben és a külső kerületek többségében. Budapesten négy kerületben is meghaladta a használt tégla építésű társasházi lakások átlagos négyzetméterára a 800 ezer forintos értéket.

Vidéken, a városokban 5 százaléknál nagyobb növekedés volt jellemző: kivéve Győrben, ahol 20 százalék feletti átlagár növekedést tapasztalt az Otthon Centrum. Tatabánya és Szolnok esetében pedig harmadával nőttek az árak, míg Székesfehérváron 10 százalék feletti volt a növekedés. A legdrágább átlagos négyzetméterárat Budapest belvárosában (V. kerületben) kellett fizetni 2019-ben, ahol a legolcsóbb vidéki városhoz, Salgótarjánhoz képest kilencszer többet kértek átlagosan egy lakás négyzetméteréért. Az új lakások árszintjében is markáns a különbség: a kínálati átlagos négyzetméter ár vidéken 550 ezer forint, míg Budapesten majdnem 1 millió forint.

A vevőknek nyújtott árengedmény a tégla építésű lakásoknál a budapesti agglomerációban volt a legkisebb (5,4 százalék), a kistelepüléseken ennek a dupláját voltak kénytelenek elfogadni az eladók. Az eladás sikerességét nem csupán az ár, de az értékesítési idő is minősíti. Családi házat a legnehezebb eladni. 2019 folyamán átlagosan majdnem fél évre volt szükség az értékesítéshez, míg a társasházi lakások a leggyorsabban a vidéki középvárosokban és a megyei jogú városokban keltek el, átlagosan 2,7 hónap alatt.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo