MÁV: nagy változás jön a pótdíjaknál – már csütörtöktől

A MÁV-csoport járatain a budapesti, helyi közlekedéshez és a HÉV-hez hasonlóan csütörtöktől egységesen 25 ezer forint lesz a pótdíj összege a fedélzeten és a csekken történő fizetésnél is – közölte a MÁV-csoport.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A MÁV-csoport járatain tavaly ősztől kötelező a jegyelővétel Budapest elővárosi zónájában, a vonatokra csak érvényes jegy vagy bérlet birtokában lehet felszállni. Korábban, ha valaki a jegyellenőrzéskor, azaz még a fedélzeten fizetett pótdíjat, alacsonyabb összeggel számolhatott, mintha ezt utólag, csekken tette volna meg.

A felkészülési időszak október 16-án lejár, mostantól egységes összegű pótdíjakkal kell számolni az egyre ritkábbá váló – 200 utasból mindössze 1-et érintő – bliccelésnél.

Ezt a különbséget korábban az indokolta, hogy még nem állt rendelkezésre annyi önkiszolgáló jegyvásárlási lehetőség, mint jelenleg. Az ország- és vármegyebérletekre épülő új tarifarendszerrel azonban nemcsak olcsóbbá vált a MÁV-csoport járatain történő utazás, hanem a jegy- és bérletvásárlás is jóval egyszerűbb lett, hiszen az országszerte telepített jegykiadó automatákon túl már a mobiltelefonos applikációinkon is bárhol és bármikor megvásárolhatók a jegyek vagy bérletek.

Az egységes pótdíjazási gyakorlat bevezetését minden idők leghosszabb türelmi időszaka és figyelemfelhívó kampánya előzte meg. Több mint egy teljes éven keresztül nem érvényesítették a fedélzeten a jogszabály szerinti új pótdíj-összeget és minden érintett állomáson, megállóhelyen tájékoztató anyagokon figyelmeztették az utasokat a változásra.

Ha otthon marad a megvásárolt bérlet és pótdíjat kellene fizetni, akkor 2600 forintért utólagosan is bemutatható a meglévő, a büntetés idejében érvényes bérlet. Az utólagosan rendezett pótdíj összege tavaly decembertől 30 napon belül befizetve ugyancsak 25 ezer forint lett, 30 napon túl pedig 50 ezer forintra változott.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo