Már egy szobáért is 100 ezer forintot elkérnek a budapesti ingatlantulajdonosok

Enyhe emelkedés jellemzi az országos és a budapesti albérletpiacot is: áprilisban országosan 0,9 százalékos, a fővárosban 1,3 százalékos emelkedés történt az előző hónaphoz képest; éves összevetésben országosan 7,6, Budapesten pedig 8,6 százalékkal nőttek a bérleti díjak – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.

Az ingatlanhirdetési portál által hétfőn az MTI-nek eljutatott közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta, hogy a fővárosban idén márciusban visszafogottabb, 6,8 százalékos volt az éves drágulás, ehhez képest az áprilisi emelkedés gyorsulást jelent, ám ez nem számottevő mértékű.

Budapesten a havi bérleti díjak középértéke továbbra is 250 ezer forint a tulajdonosok kínálatában. Ez leginkább a bőséges albérlet kínálatnak köszönhető, a széles választék fékezi a drágulást.

Hihetetlen árak vannak
Hihetetlen árak vannak
Fotó: Depositphotos

A szakértő arra is rámutatott, hogy jelenleg országszerte több mint 17 ezer kiadó lakóingatlanból válogathatnak a bérlők. Budapesten pedig több mint 10 ezerből, hasonlóan jelentős kínálatra legutóbb több mint három évvel ezelőtt, 2022 legelején volt példa.

Az ingatlan.com elemzésében arra is kitért, hogy május közepén Budapesten és a nagy egyetemvárosokban mire számíthatnak a bérlőjelöltek.

Balogh László a közleményben jelezte, hogy a fővárosban 250 ezer, Debrecenben pedig 225 ezer forintos havi átlagos bérleti díj jellemzi a piacot. Ugyanakkor Szegeden, Pécsen és Győrben 10-30 ezer forinttal feljebb mentek a bérleti díjak, így ezekben az egyetemi városokban 160-190 ezer forint az átlag. Miskolcon is drágulás következett be, így 120 ezer forintért kínálják a kiadó lakóingatlanokat, szemben a tavalyi 100 ezer forintos összeggel.

A szakember a kiadó szobák áráról pedig megjegyezte, hogy Budapesten 100 ezer, Debrecenben, Szegeden, Pécsen és Székesfehérváron pedig havi 70 ezer forintos szobaárakkal számolhatnak a felsőoktatásba induló diákok, de a többi egyetemi városban is 50-60 ezer forintos átlagos szobaárra kell készülniük.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo