A levéltár segít a közzétett iratok értelmezésében, megértésében, ám az érzelmi, erkölcsi feldolgozáshoz már mentálhigiénés szakemberek is szükségesek, továbbá sokat segíthet azoknak a tapasztalata, beszámolója, akik az iratokban rögzített eseményeket egykor átélték megfigyeltként vagy a másik oldalon ügynökként, tartótisztként – figyelmeztetett a főigazgató.

A 20. századi Magyarországon egy életút sok kanyart tartalmazhatott. Nem ritka, hogy valaki lelkes kommunista volt a világháború után, ám a Rákosi-rendszerből kiábrándulva 1956-ban forradalmárrá lett, utána az állambiztonság épp ezzel zsarolva beszervezte, egy idő után pedig ellenzékiként megfigyelte.

Az áldozati és tettesi szerepek nem mindig egyértelműek, főleg egy diktatúrában. A megfigyelőket is megfigyelték, így ők sok esetben egyszerre tettesek és áldozatok.

Nem beszélve arról, hogy a beszervezés gyakran durva zsarolással történt, így mielőtt az ügynök másokat a rendszer áldozatává tett, már maga is áldozattá vált.

A diktatúra így működött – jegyezte meg Cseh Gergő Bendegúz.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy az állambiztonsági iratok jelentős része hiányzik.

Becslések szerint mintegy 150 ezer ügynököt foglalkoztathatott összesen a Rákosi- és a Kádár-rendszer, ám csupán valamivel több mint egyharmaduk neve ismert. Részletes, érdemi információ, például B-dosszié pedig csak mintegy 10 százalékukról van.

A legnagyobb iratveszteség 1956-ban történt, sok megyében a felkelők megostromolták az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) központjait és az irattárakat is feldúlták, majd a forradalom leverése után visszatérő állambiztonságiak is nagyarányú iratmegsemmisítésbe kezdtek.