Magyarország rákapcsolt a harmadik negyedévben

A bruttó hazai termék (GDP) 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a naptárhatás kiszűrésével és anélkül, míg 2010 második negyedévével összevetve 0,8 százalékkal bővült - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A részletes adatok szerint a gazdaság teljesítménye az első három negyedévben 0,9 százalékkal bővült, ami megegyezik a korábban közölt gyorsbecsléssel. A harmadik negyedévre a KSH az Ecostattal készített közös gyorsbecslése alapján kicsit kisebb, 1,6 százalékos éves GDP-növekedést várt.

A kiigazítatlan adatok alapján a gazdasági teljesítmény öt negyedéven át tartó csökkenése már 2010 első negyedévében megállt, a harmadik negyedévi GDP-emelkedés elsősorban az ipari termelés, illetve a külkereskedelmi egyenleg növekedésének eredménye. A bruttó hazai termék volumene a harmadik negyedévben a szezonális és naptári hatás kiszűrésével 2,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az ipar 2,3 százalékos pluszban 

Szezonálisan kiigazított adatok szerint 2010 harmadik negyedévében a gazdaság teljesítménye 0,8 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest. A mezőgazdaság 0,3 százalékos mérséklődést, míg az ipar 2,3 százalékos, az építőipar 0,7 százalékos, a szolgáltatások pedig összességében 0,1 százalékos növekedést mutatott.

A háztartások fogyasztási kiadása 1,1 százalékkal nőtt, a kormányzattól származó természetbeni juttatások pedig 0,8 százalékkal emelkedtek. A közösségi fogyasztás 0,8 százalékkal, a végső fogyasztás 1,3 százalékkal emelkedett. Az export 2,2, míg az import 3,7 százalékos emelkedést mutatott.

A KSH adatai szerint a mezőgazdaság teljesítménye elsősorban a kedvezőtlen időjárás miatt csökkenő terméseredmények miatt tovább esett, 15,2 százalékkal. Az ipar hozzáadott értéke azonban továbbra is jelentősen, csaknem 11 százalékkal nőtt, főként az exportorientált feldolgozóiparban bekövetkezett 12,5 százalékos bővülésnek köszönhetően. Kiugróan nőtt a termelés a gépipar, a híradástechnika, a műszergyártás, illetve a kohászat, fémfeldolgozás, valamint a fa-, papír- és nyomdaipar területén. Az építőipar hozzáadott értéke a korábbinál enyhébb, 4,2 százalékos mérséklődést mutatott. A mezőgazdaság, az ipar és az építőipar együtt 1,4 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez.

EU: +0,5%
Az Eurostat gyorsbecslése szerint az Európai Unió bruttó hazai terméke az idei harmadik negyedévben 0,5 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest. A rendelkezésre álló adatok szerint Görögország, Hollandia és Románia kivételével minden tagországban növekedés volt.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke 0,4 százalékkal emelkedett, így 0,1 százalékponttal járult hozzá a GDP változásához. Az előző negyedévekkel ellentétben csaknem 2 százalékos teljesítménybővülés mutatkozott - részben az alacsony bázis hatására - a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás területén, összhangban a háztartások fogyasztási kiadásainak növekedésével.

A KSH adatai szerint a szállítás, raktározás, posta és távközlés együttes hozzáadott értéke 2,3 százalékkal emelkedett, amelyben tükröződik a tovább növekvő exportforgalom.

A humán teljesítmény csökkent 

A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes teljesítménye 0,5 százalékkal mérséklődött. A pénzügy, az ingatlanügyletek és a gazdasági szolgáltatásokon belül a pénzügyi tevékenység teljesítménye csökkent, elsősorban a biztosító ágazat miatt, a biztosítások élet és nem-életbiztosítási díjbevételeinek visszaesésével.

A GDP felhasználási oldalán a háztartások tényleges fogyasztása hét negyedév után először nőtt - 1,2 százalékkal - a harmadik negyedévben, 0,8 százalékponttal járulva hozzá a GDP változásához. A háztartások fogyasztási kiadása 0,8 százalékkal emelkedett, részben a kiugróan alacsony bázis miatt, ahol ugyancsak hét negyedévvel ezelőtt volt utoljára növekedés. A kormányzattól kapott természetbeni juttatások mértéke 3 százalékkal bővült. A közösségi fogyasztás 0,2 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez. Összességében a végső fogyasztás 1,3 százalékkal bővült.

500 milliárdnál a külker aktívum 

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában, folyó áron 497 milliárd forint aktívum keletkezett, romló külkereskedelmi cserearányok mellett. Az export és az import volumene továbbra is hasonló mértékű 13,9, illetve 13 százalékos növekedést mutatott. A külkereskedelmi forgalom pozitív egyenlege +1,5 százalékponttal járult hozzá a GDP változásához.

Véleményvezér

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo