Kanadában 2014 és 2024 között csak 1,1 százalékkal nőtt az egy főre jutó reál GDP. Ez a második legrosszabb teljesítmény a 38 magas jövedelmű gazdaságból álló csoportban. Luxemburg adatai rosszabbak egyedül (nem látható az ábrán, de mérték az ottani teljesítményt is). Miközben a bruttó hazai terméke 17 százalék körül nőtt az inflációval kiigazítva, népessége is gyarapodott. Ennek eredményeként az egy főre jutó GDP alig mozdult el 10 év alatt.
A gazdasági növekedés (és az ezzel összefüggő életszínvonal-javulás) mérését az infláció torzítja, ezért minden ország egy főre eső termelési volumenét mérték minden évben, szezonálisan kiigazítva és 2007-re indexálva. Ez megszünteti az áraknak a termelékenység növekedésére gyakorolt hatását.
Az egy főre jutó reál-GDP a G7-ben, az EU-ban és az OECD-ben egyaránt 15 százalékkal nőtt ugyanabban az időszakban.
És mi a helyzet Írországgal?
Írországban 10 év alatt 70 százalékos reál-GDP-növekedést regisztráltak. Ez a szám túl szépnek tűnhet ahhoz, hogy igaz legyen. Ez azért van, mert Írország GDP-elszámolását erősen befolyásolják külső tényezők. Az Írországba települt multinacionális vállalatok nyereségátcsoportosítása és az országban székhellyel rendelkező vállalatok szellemi tulajdonának jelentős hatása egyaránt megemeli a GDP-t a tényleges gazdasági tevékenységhez képest Írországon belül. Ennek eredményeként az egy főre jutó GDP (és növekedése) is jelentősen fel van duzzadt papíron. Az ír kormány ezért inkább a bruttó nemzeti jövedelmet (GNI) használja a gazdasági fejlődés mérésére.
