Magyar vásárlóerő: egyre jobban kettészakad az ország

Az életminőség egyik fontos szegmense a vásárlóerő. Ezért a GKI Gazdaságkutató Zrt. megbecsülte a települések vásárlóerejét a 2012-ig visszamenően. Komoly eltérések vannak a falvak, városok, megyei jogú városok és a kerületek között.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

(Fotó: Pixabay)

2019-ben az egy főre jutó vásárlóerő közel 1,7 millió forint volt Magyarországon Budapesten az egy főre jutó vásárlóerő (közel 2,1 millió forint) 24 százalékkal haladta meg az országos átlagot. A fővároson belül a XII. kerület vezet 3,4 millió forinttal, amelyet a II. kerület követ 3,3 millióval, míg a sor végén a VIII. kerület áll 1,4 millió forinttal.

Egy főre jutó vásárlóerő és változása (2012-höz képest) településtípus szerint

A megyei jogú városok egy főre jutó vásárlóereje 5 százalékkal magasabb az országos átlagnál, míg a többi vidéki városé 3 százalékkal, a községeké pedig 15 százalékkal marad el ettől. Földrajzilag az ország észak-nyugati negyede, ezen belül is főként a Győr-Szombathely-Balaton-főváros által határolt terület tűnik ki, ugyanakkor jól látszik, hogy a dél-nyugati (Somogy, Baranya) és az észak-keleti és keleti határmente a legszegényebb jövedelmi szempontból. Az egy főre jutó vásárlóerő 389 településen nem haladta meg az egymillió forintot. Másik végletként kiemelkedő 42 település és 5 kerület helyzete, ahol 2,2 millió forintnál is nagyobb volt az egy főre jutó vásárlóerő.

Egy főre jutó települési vásárlóerő 2019-ben (ezer Ft / fő)

2012 és 2019 között Magyarországon egy főre vetítve 81 százalékkal nőtt a vásárlóerő nominálisan. A települések/kerületek 99,5 százalékán nőtt, míg 0,5 százalékán csökkent vagy stagnált a vásárlóerő. Az átlagnál jóval gyorsabban tudott nőni a vizsgált időszakban a főváros néhány (főként tehetősebb) kerülete mellett Budapest észak-nyugati agglomerációja, az ország észak-nyugati részén (főként Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megyében lévő) és a Balaton környékén fekvő több település, ugyanakkor Bács-Kiskun megye is a relatív nyertesek közt szerepel.

Egy főre jutó vásárlóerő változása 2012 és 2019 között (%)

A jövedelmi helyzet alapján definiált első negyedbe eső települések egy főre jutó vásárlóereje 92 százalékkal nőtt, míg a második-harmadik-negyediké ettől jóval lemaradva rendre 75, 72, illetve 69 százalékkal.  Mindez azt jelenti, hogy a magasabb jövedelmű, gazdagabb települések előnye tovább nőtt a szegényebb településekhez képest.

Azaz ezek a települések, illetve lakói voltak képesek leginkább kihasználni a kedvező gazdasági konjunktúrát - áll a GKI elemzésében.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo