Magasabb fokozatba kapcsol a francia gazdaság

Emmanuel Macron francia államfő bejelentette, hogy francia és külföldi befektetők a következő években 109 milliárd eurót fognak befektetni Franciaországban a mesterséges intelligenciába.

A Mistral francia startup cég, amely Le Chat néven a ChatGPT európai riválisaként számon tartott új virtuális asszisztenst fejlesztett ki, vasárnap bejelentette, hogy Párizs közelében építi fel első adatközpontját annak érdekében, hogy „a teljes értékláncot ellenőrizni tudja a géptől a szoftverig”.

A francia kormány az elmúlt napokban már bejelentette, hogy 35 új helyszínt jelöltek ki új adatközpontok számára.

Franciaország jelenleg több mint 300 adatközponttal rendelkezik, amivel az Egyesült Államok, Németország, az Egyesült Királyság, Kína és Kanada után a hatodik legnagyobb befogadó ország a világon egy kormányzati jelentés szerint.

Emmanuel Macron az interjúban kiemelte a mesterséges intelligencia előnyeit az egészségügyben, például a rák elleni küzdelemben, vagy bizonyos feladatok átruházásban a munka területén.

Nem tartozom azok közé, akik szerint ez mindent fel fog váltani - hangsúlyozta az államfő, miközben a mesterséges intelligencia fejlődését félelmek kísérik bizonyos munkafeladatok megtartását, az internetes dezinformációk és a szerzői jogok tiszteletben tartását illetően.

Ezen diplomáciai, politikai, gazdasági, etikai és jogi kérdések megvitatására rendezi meg Franciaország hétfőn és kedden állam- és kormányfők, valamint az iparág vezetői részvételével a nemzetközi mesterségesintelligencia-csúcstalálkozót a párizsi Grand Palais kiállítócsarnokban. A találkozóra mintegy száz országból várják a résztvevőket, köztük Narendra Modi indiai miniszterelnököt, J. D. Vance amerikai alelnököt, Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és Olaf Scholz német kancellárt.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo