Lélektani határt lépett át a kötelező biztosítás átlagos éves díja

Az éves kötelező felelősségbiztosítási díj 2018-ban átlagosan 37 ezer forintot tett ki, 2022-re pedig 48 ezer forintra nőtt, ami 30 százalékos növekedést jelent 2018 óta. A Netrisk kgfb-indexe szerint pedig idén február elején az éves átlagdíj meghaladta az 51 ezer forintot – közölte a Netrisk.hu. A biztosításközvetítő összeállításából kiderül az is, hogy a biztosítatlan autók után naponta fizetendő fedezetlenségi díj 2018 óta 84-91 százalékkal 650-1400 forintra nőtt. Utóbbit mindenképpen be kell fizetnie az érintett autósoknak, de jobb elkerülni.

Gyorsan összejöhet egy nagyobb kiadás

Hozzátette: „2018-ban az éves kötelező felelősségbiztosítási díj átlagosan 37 ezer forintot tett ki, 2022-re pedig 48 ezer forintra nőtt, ami 30 százalékos növekedést jelent 2018 óta. A Netrisk kgfb-indexe szerint pedig idén február elején az éves átlagdíj meghaladta az 51 ezer forintot. Könnyű belátni, hogy a fedezetlenségi díjból nagyon gyorsan sokkal nagyobb kiadás jöhet össze. Nem biztosított autóval eleve tilos közlekedni a jogszabályok szerint. A fedezetlenségi díj mellett komoly kockázatot jelent az is, ha esetleg balesetet okoz a biztosítatlan kocsival az autós. Ebben az esetben ugyanis a kárt első körben a Kártalanítási Számláról kifizeti a károsultnak a Magyar Biztosítók Szövetsége, de az összeget a kárt okozó autóstól követelheti.”

Arra is van megoldás, ha valaki félretenné egy időre az autóját és nem szeretne erre az időszakra kötelezőt fizetni. Ideiglenesen ki lehet vonni a forgalomból az autót, amelynek költségei szintén eltörpülnek a fedezetlenségi díjból esetlegesen felhalmozódó összeghez képest.  Az ideiglenes forgalomból kivonásnak egyszeri 2300 forintos költsége van, de maximum 12 hónapra lehet így kivonni a gépjárművet. Újabb 2300 forintos összegért azonban újra meg lehet hosszabbítani a 12 hónapot.

A Netrisk.hu vezetője elmondta azt is, hogy egy kötelező felelősségbiztosításoknál van türelmi idő. Ez a gyakorlatban azt jelenti, ha az autós elfelejti időben befizetni a díjat, akkor a díjfizetés esedékességétől 60 napig még van ideje, hogy rendezze a díjat. Azonban a kötelező biztosítást is csak maximum 1 évig lehet szüneteltetni, ha ez idő alatt nem helyezik vissza a forgalomba a járművet, akkor a szerződés érdekmúlással megszűnik.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo